AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
Avril Lavigne
Avril Lavigne : Videográfia |Hivatalos zenei videoklippek|

Videográfia |Hivatalos zenei videoklippek|



Let go


Cím: Complicated
Album: Let Go
Rendező: Brendan és Emmett Malloy
Dátum: 2002. június 10.
Helyszín: Griffith Park és egy bevásárlóközpont (Los Angeles, USA)
Időtartam: 04:13
Hivatalos youtube video: [Link]
Érdekességek:
- Ezzel a videóval Avril megnyerte a MTV Video Music Award-on a "Legjobb videóklipp" díját.
- Két napig forgatták (14 órán keresztül) ezt a videóklippet
- A bevásárlóközpont nyitva maradt a forgatás alatt is
- A videóban rövid időre felbukkant Avril húga és bátyja.


Cím: Sk8ter Boi
Album: Let Go
Rendező: Francis Lawrence
Dátum: 2002. július 27-28
Helyszín: Los Angeles (USA)
Időtartam: 03:39
Hivatalos youtube video: [Link]
Vendégszereplők: Jeremy Heisler (sk8er boi). Avril testvérei, Matt és Michelle is felbukkan a klipben.


Cím: I'm With You
Album: Let Go
Rendező: David LaChappelle
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2002.11.08-09
Időtartam: 03.45
Hivatalos youtube video: [Link]

 


Cím: Losing Grip
Album: Let Go
Rendező: Liz Friedlander
Helyszín: Angel Foundation Church (New York)
Dátum: 2003.03.06
Időtartam: 03:56
Hivatalos Youtube video: [Link]
 



Under My Skin


Cím: Don't Tell Me
Album: Under My Skin
Rendező: Liz Friedlander
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2004.03.02-03
Időtartam: 03.23
Hivatalos Youtube video: [Link]
Érdekesség: Az első videó, amelyben nem szerepel a zenekar tagjai. Avril a tükör eltörésekor elvágta véletlenül kicsit a kezét.


Cím: My Happy Ending
Album: Under My Skin
Rendező: Meiert Avis
Helyszín: Brooklyn, NY
Dátum: 2004.06.01
Időtartam: 04.00
Hivatalos Youtube video: [Link]
Érdekesség: Avril barátnője, Monique is szerepel a videóban


Cím: Nobody's Home
Album: Under My Skin
Rendező: Diana Martel
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2004.07.29-30
Időtartam: 03.38
Hivatalos Youtube video: [Link]
Érdekesség: Avril barátnője, Monique is szerepel a videóban.


Cím: He Wasn't
Album: Under My Skin
Rendező: The Malloys
Helyszín: New York
Dátum: 2004.12.13
Időtartam: 02.55
Hivatalos Youtube video: [Link]
Érdekesség: A rózsaszín festék pár napig nem jött ki Avril hajából



The Best Damn Thing


Cím: Girlfriend
Album: The Best Damn Thing
Rendező: The Malloys
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2007.02.21-22
Időtartam: 03.48
Hivatalos Youtube video: [Link]
Érdekesség: Avril három karaktert is játszik a klipben.


Cím: Girlfriend ft. Lil Mama
Album: The Best Damn Thing
Rendező: R. Malcolm Jones
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2007.06.01
Időtartam: 03.24
Hivatalos Youtube video: [Link]
Érdekesség: Avril és Lil Mama jó barátok.


Cím: When You're Gone
Album: The Best Damn Thing
Rendező: Marc Klasfeld
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2007.05.17
Időtartam: 04.00
Hivatalos Youtube video: [Link]

 


Cím: Hot
Album: The Best Damn Thing
Rendező: Matthew Rolston
Helyszín: New Jersey, NJ
Dátum: 2008.09.08
Időtartam: 03.22
Hivatalos Youtube video: [Link]

 


Cím: The Best Damn Thing
Album: The Best Damn Thing
Rendező: Wayne Isham
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2008.02.28
Időtartam: 03.09
Hivatalos Youtube video: [Link]

 



Goodbye Lullaby


Cím: Alice
Album: Goodbye Lullaby
Rendező: Dave Meyers
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2010.01.26-27
Időtartam: 03.33
Hivatalos Youtube video: [Link]

 


CímWhat The Hell
Album: Goodbye Lullaby
Rendező: Marcus Raboy
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2010.12.3-5
Időtartam: 03.46
Hivatalos Youtube video: [Link]


Cím: Smile
Album: Goodbye Lullaby
Rendező: Shane Drake
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2011.04.21
Időtartam: 03.36
Hivatalos Youtube video: [Link]


Cím: Wish You Were Here
Album: Goodbye Lullaby
Rendező: Dave Meyers
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2011.08.09
Időtartam: 03.47
Hivatalos Youtube video: [Link]


Cím: Goodbye
Album: Goodbye Lullaby
Rendező: Mark Liddell
Dátum: 2012.
Időtartam: 04.50
Hivatalos Youtube video: [Link]
 



Avril Lavigne


Cím: Here's To Never Growing Up
Album: Avril Lavigne
Rendező: Robert Hales
Helyszín: Los Angeles, CA
Dátum: 2013.04.08 és 19.
Időtartam:
Hivatalos Youtube video: [Link]


Cím: Rock n Roll
Album: Avril Lavigne
Rendező: Chris Marrs Piliero
Helyszín: Palmdale, CA
Dátum: 2013.06.25-26
Időtartam:
Hivatalos Youtube video: [Link]


Cím: Let Me go
(featuring Chad Kroeger)
Album: Avril Lavigne
Dátum: 2013.10.15
Időtartam: 5.06
Hivatalos Youtube video: [Link]
 


Cím:

 

 

 

 

Még nincs hozzászólás.
 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon