AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben jelent meg. Második lemeze az Under My Skin (2004), amit a poposabb The Best Damn Thing (2007) követett, majd a líraibb Goodbye Lullaby (2009), és a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Jelenleg hatodik stúdió albumán dolgozik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook

Ha szereted Avrilt és tetszik az oldalunk, feliratkozhatsz frissítéseinkre az ÚJ facebook oldalunkra is! ;)

 

 

 
Projects

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit! 2017. pedig egy izgalmas év lesz Avril Lavigne elmondása szerint :)

AL6 Album
Az első kislemez már kiadásra került, minden bizonnyal a 6. album 2018. októberében fog megjelenni.
6. Album - 1. kislemez
Szeptember 19-én debütált az első dal Avril hamarosan megjelenő albumáról. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", melyet betegsége alatt írt...

ONE OK ROCK ft. Avril lavigne: LISTEN

2017.01.11-én jelent meg az ONE OK ROCK japán együttes AMBITIONS című albuma. Ezen az albumon hallható az együttes Avril Lavigneval énekelt közös daluk, a "LISTEN". [Dalszöveg]

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

One Ok Rock - Listen ft. Avril Lavigne
DALSZÖVEG

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2017

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2018

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek
Archívum - 2013.

Egy kis satisztika... és köszönet!!

Hazajövök a mini"nyaralásból", és mit látok? Gratulációk tömkelegét, és Candy kiírását, miszerint a G-portál által szervezett Év Honlapja Versenyen a közönségszavazást MEGNYERTÜK! Húúúúú.... alig hiszem el :) hihetetlenül örülök, köszi srácok... :))

 

Elkészítettem az oldalhoz-, és aloldalaihoz tartozó éves statisztikát, a mai napi összegzéssel. Akit érdekel, kattintson a cikk folytatásáért a Bővebben-re! ;)

Címkék: oldal dolgok

BUÉK 2014!

Sikerekben gazdag nagyon boldog új évet kívánunk mindenkinek 2014-re!!!!!
Tartsatok velünk a jövő évben is!;)

Az év honlapja közönségdíj

Idén jelentkeztünk először a Gportalon az "Év Honlapja" versenyre, amin nagyon szép eredményekkel zártuk a versenyt! Nagyon boldogak vagyunk! A Gportal zsűrijétől a 11. helyezést köszönhetjük, a közönség által pedig ELNYERTÜK A KÖZÖNSÉGDÍJJAT!!!

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A MEGSZAVAZOTT BIZALMÁT!!!!:))

Szeretnénk a verseny további résztvevőjének gratulálni az elért helyezetükért, és eredményeikért!

Új külalak!

Új design került fel az oldalunkra Kiwy jóvoltából, Reméljük elnyeri a tetszéseteket!

 

 

Naponta frissültek a menüpontok, és újabbakkal gazdagítottuk folyamatosan. Érdemes szétnézni az oldalon, mert rengeteg érdekes infot olvashattok :) A fejlesztésnek még nincs vége!

Címkék: design

Mi történt Avrillal 2013-ban?

éves összefoglaló

:: EXKLUZÍV CIKK!
Figyelem: természetesen ez is először nálunk!

Éves összefoglalót olvashattok, hogy hogyan telt a 2013-as év! Egy hihetetlenül sikeres évet tudhat maga mögött a mi Avrilunk! :)

Újabb képek Avrilról

Egy újabb kép az Avril Lavigne promosorozatból, valamint megnézhetjük a legújabb scanneket róla, amik a Music & Musicians (vol. 31) 2014. januári számából vannak:

  photo 001_zps347945ff.jpg photo 002_zps163b1fc5.jpg photo avrilprestige3_zps3f4575e9.jpg

Avril és Chad Miamiban

Avrilt és Chadet december 20-án a paparazzok Miami-ban fotózták le. Láthatóan jól érezték magukat.

 photo 005_zps5e0306cf.jpg  photo 004_zps35f7ebc4.jpg  photo 003_zpsdcde0fa4.jpg  photo 002_zpsb11b8393.jpg  photo 001_zpsf36a171b.jpg

Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt mindenkinek!!

Avril vakáción

December 20-án véget ért az idei koncertsorozata Avrilnak, amivel promotálta ötödik nagylemezét. Most vakációra ment, és a családjával együtt tölti a karácsonyt, majd Chaddel tölt el egy kis időt, amíg jövő év februárjában el nem kezdődik a világkörüli turnéja Ázsiában. Új interjút ez idő alatt nem fog adni, és nem láthatjuk majd eseményeken.

Az ABC News Radio-nak adott interjújában elmondta a kanadai énekesnő, hogy férjétől nem vár semmit Chad-től. Hogy miért? Olvasd el a cikk folytatásában!

Rengeteg új tartalom!

Elkezdtük átnézni az oldalon található tartalmakat, amit frissítettünk, aktualizáltunk, bővítettünk. A Style menüben több új almenüt készítettünk el: részletesen, képekkel illusztrálva Avril öltözködési stílusát tematikusan alakítva.
A Downloads menüben az Animációkat néztem át, és rendezgettem, azt hiszem az most jól van úgy, ahogy van. Valamint több száz új aminációt töltöttünk fel, és tettünk az oldalra.

Címkék: oldal dolgok
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 


© 2006-2018 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!