AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek

Chad szerint Avrillal más az elképzelésük

Chad-ről nem kerültek elő bulis képek, a 40. szülinapját követően, ennek az az oka, hogy elmondása szerint nem kimonottan érdekelte a dolog. A Toronto Sun-nak adott friss interjújában arról beszélt, hogy más az elképzelései Avrillal szemben a születésnapok megünneplését illetően.

"A feleségem most lett 30 éves, és ő azt gondolja, ez egy nagy dolog. Én most lettem 40, és nem különösebben izgat."

Chad nem tartott nagy ünneplést a születésnapján, Avrillal elletétben.

"Tényleg egyátlalán nem érdekel. Azt hiszem, ha elégedett vagy az életeddel, nem foglalkoztat, hány éves vagy. (...) Ez nem annyira rossz. Koncereteket adok, a zenélésből élek meg, és házas vagyok, szóval ez a fordulat nem nagy szám..."

Elmondta, hogy szülinapján Avril is felhívta telefonon, ő volt az első, aki felköszöntötte.

***

...és mégvalami: sikeresen túlélte a 40. születésnapját minden rémképzete ellenére...

"I really just didn't care. I think that if you're happy where you are in life, it doesn't matter how old you're turning. I think if you're unhappy in life, each birthday you have — especially the landmark ones — tends to be a reminder of how much time is slipping away and you haven't accomplished or found that person or whatever it is i - See more at: http://translate.googleusercontent.com/translate_c?depth=1&hl=hu&prev=search&rurl=translate.google.hu&sl=en&u=http://www.theprovince.com/entertainment/Kroeger%2Bsays%2Bwife%2BLavigne%2Brespond%2Bdifferently%2Bmilestone/10403012/story.html&usg=ALkJrhh7w9m62zq4xsVaSxWIo5IPNo4xXA#sthash.HhZE4Ear.dpuf
My wife just turned 30 and she seemed to think it was a big one. I just turned 40 and didn't care at all," - See more at: http://translate.googleusercontent.com/translate_c?depth=1&hl=hu&prev=search&rurl=translate.google.hu&sl=en&u=http://www.theprovince.com/entertainment/Kroeger%2Bsays%2Bwife%2BLavigne%2Brespond%2Bdifferently%2Bmilestone/10403012/story.html&usg=ALkJrhh7w9m62zq4xsVaSxWIo5IPNo4xXA#sthash.HhZE4Ear.dpuf
"My wife just turned 30 and she seemed to think it was a big one. I just turned 40 and didn't care at all," Kroeger told The Canadian Press on Friday with a chuckle, seated at a Toronto hotel next to guitarist Ryan Peake - See more at: http://translate.googleusercontent.com/translate_c?depth=1&hl=hu&prev=search&rurl=translate.google.hu&sl=en&u=http://www.theprovince.com/entertainment/Kroeger%2Bsays%2Bwife%2BLavigne%2Brespond%2Bdifferently%2Bmilestone/10403012/story.html&usg=ALkJrhh7w9m62zq4xsVaSxWIo5IPNo4xXA#sthash.HhZE4Ear.dpuf
"My wife just turned 30 and she seemed to think it was a big one. I just turned 40 and didn't care at all," Kroeger told The Canadian Press on Friday with a chuckle, seated at a Toronto hotel next to guitarist Ryan Peake. - See more at: http://translate.googleusercontent.com/translate_c?depth=1&hl=hu&prev=search&rurl=translate.google.hu&sl=en&u=http://www.theprovince.com/entertainment/Kroeger%2Bsays%2Bwife%2BLavigne%2Brespond%2Bdifferently%2Bmilestone/10403012/story.html&usg=ALkJrhh7w9m62zq4xsVaSxWIo5IPNo4xXA#sthash.HhZE4Ear.dpuf
"My wife just turned 30 and she seemed to think it was a big one. I just turned 40 and didn't care at all," Kroeger told The Canadian Press on Friday with a chuckle, seated at a Toronto hotel next to guitarist Ryan Peake. - See more at: http://translate.googleusercontent.com/translate_c?depth=1&hl=hu&prev=search&rurl=translate.google.hu&sl=en&u=http://www.theprovince.com/entertainment/Kroeger%2Bsays%2Bwife%2BLavigne%2Brespond%2Bdifferently%2Bmilestone/10403012/story.html&usg=ALkJrhh7w9m62zq4xsVaSxWIo5IPNo4xXA#sthash.HhZE4Ear.dpuf
Címkék: Chad Kroeger

Chad jó ideje nem hordja a jegygyűrűjét!

Chad mostanában kezdte megcáfolni a válásról/házassági válságról szóló híreket, de ellentmond, hogy október végén a jegygyűrűje (és felesége) nélkül ment bulizni. Egy most előkerült kép pedig arról tesz bizonyosságot, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a kapcsolatukat jelképező ékszer hiányzik az ujjáról. Szeptember 29-én (Avril szülinapja után 2 nappal!!!!) ugyanis karikagyűrűje nélkül jelent meg az Alzheimer jótékonysági pókerparty-ján!

Chad 40. szülinapja

Ma ünnepli 40. szülinapját Chad Kroeger, Avril férje. A Nickelback frontemberének régi rémálma, hogy ezen a neves napon hal meg. A Playboy magazinnak nyilatkozta, retteg, hogy ez megvalósul.

"Meg fogok halni a 40. születésnapomon. Ezt megálmodtam - a színpadon leszek, és elvisz egy szívroham. A közönség azt fogja hinni, hogy ez a show része, és ezzel záródik...

Talán ezért élek minden nap úgy, mintha az utolsó lenne. Eljön. Már megjósolták. A 40. születésnapomon halok meg."

- festette borúsan a jövőt 33 éves korában. Reméljük, azóta másképp vélekedik, és nem válik valóra a rémálma, és boldogan tölti majd el a szülinapját. Boldog születésnapot kívánunk neki!

Meglepő telefonhívás a Nickelback-interjú alatt

A Nickelback most Stockholmban népszerűsíti az új albumát, és épp egy interjú közepén tartottak, amikor Chad telefonhívást kapott Avriltól!

 Chad zavarba jött, és mondta, hogy "Ez az iPhone-om, ez ott rajta Avril." - mutatta a tagoknak a telefonját Chad, mielőtt felvette volna.
"Szia, bébi. EZ nem a legjobb idő a telefonálásra. Adásban vagyunk. Hívj vissza 10 perc múlva. Szeretlek..."

Címkék: Chad Kroeger

Chad megszólalt

Chad végre megszólalt a válásukkal kapcsolatos pletykákkal kapcsolatban. Egy új interjúban arról beszélt, hogy nevetségesnek tartja, amit mostanában híresztelnek róluk:

"A családtagjaim amikor ezeket a híreket hallották... felhívtak, mert nagyon aggódtak. Megkérdeztem apámtól, hogy ezeket a sz*rságokat mind elhiszi? Mindenki annyi mindent összehordhat a másik háta mögött, különösen ha az illető világhírű. Ez olyan, mint amikor valakit kipécéznek a középiskolában. Annyira nevetséges... De kezdjünk pletykálni másról: terhes vagyok!"



A riporter azt is megkérdezte a Nickelback frontemberétől, hogy lehet az, hogy október végén a jegygyűrűje nélkül fényképezték le?

"Tudod, mit? Csak levettem." - majd hozzátette:  "És csak úgy újra felvettem, majd megint levettem, és végül úgy indultam el otthonról."

 photo 1415378383686_Image_galleryImage_Chad_Kroeger_on_Breakup_R_zpsf6208b22.jpg  photo 1415378395347_Image_galleryImage_Chad_Kroeger_on_Breakup_R_zps15b416e1.jpg

Hááát... a gyűrűs rész nekem annyira nem tetszik, és nem győzött meg. De végre valamelyikük reagállt a hírekre, igaz se meg nem erősítették a válást, de nem is tagadják, hogy baj van a házasságukkal. Hm..

Chad nem hordja a jegygyűrűjét

Chad a minap a Bar Marmont nevű szórakozóhelyen jelent meg, egy barátjával. A fotósoknak rögtön feltűnt, hogy nem hordja a jegygyűrűjét.

 photo rs_634x1024-141031112522-634Chad-Kroeger-No-Ring-Divorcing-Avriljl103114_zpscc25ecff.jpg  photo 1414699793234_wps_1_128423_Chad_Kroeger_heads_zpsa18d1b57.jpg  photo 1414699799693_wps_2_UK_ONLY_MAIL_ONLINE_OUT_1_zpsd8bf52b4.jpg

Chad rejtélyes üzenete

Chad a minap - még Avril szülinapja előtt - egy rejtélyes twitter-üzenetet osztott meg:

"Hallottam, hogy a Fleetwood Mac és a Guns N Roses albumot ad ki a jövőben. PLETYKÁK & HAZUGSÁGOK... Annyira vicces"

Lehet, hogy megpóbálják megmenteni a házasságukat? Akkor mégis miért nem ment el a felesége szülinapi bulijába?

Címkék: Chad Kroeger
 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.