AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek
Archívum - 2018.

Már nem tud jól gödeszkázni Avril Lavigne

Az alábbi video tegnapelőtt készült. Avril büszkén mutatja meg, hogy még mindig szeret gördeszkázni, de már nem olyan rutinos, mint régen. Aranyos, hogy kissé amatőr módon próbálja meg az irányt megváltoztatni.
Vajon a gördeszkának is lesz jelentősége az új albumnál? :)

 

Avril_SnapChat (@avril_snapchat) által megosztott bejegyzés,

Új fotó

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Bulik és bulik

Avril ismét lazít és bulizik, hiszen a nyár általában neki erről szól. Múlt héten Ryan Cabrera születésnapi medencés party-ján is ott volt. Másnap viszont "japán családjával" azaz a One OK Rock egyettües énekesével, Takával.
Következő nap a Lavigne-Teammel koccintottak a hétvége apropóján (vagy talán a stúdiómuna ér tényleg most már a végére és ünnepeltek, bár erre kicsi az esély.)

 

Nice to hang with @10969taka #Japanesefamily

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

 

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Újabb tetoválás

Hogy miért jó ez????
(Ronda!!! és izléstelen a szöveg jelentése! Miért nem valami szép, művészi jellegű tetoválást, ha már varrat???   de ez az én véleményem)

 

Avril_SnapChat (@avril_snapchat) által megosztott bejegyzés,

Címkék: tetoválás tattoo

Új fotók Avriltól

Új szelfiket készített Avril az új album borítófotózásán. A képaláírás szerint a fotózás hétfőn volt, noha múlt hétvégére volt betervezve. Bár egy fotózás (főleg, ha szabadtéri) függ az időjárástól is - ami valószínűsíthető a videoból, ahol a háttérben egy medence is van), ez a pár nap talán nem oszt és nem szoroz az albummegjelenés kapcsán.

 

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Címkék: Instagram AL6 6 album

Albumborító-fotózás

Avril friss bejegyzése szerint "ezen a héten elkészül" az új album fotósorozata. Ezt amerikai időszámítás szerint pénteken este 8 órakor írta. A fényképek szerkesztése pedig nem pár nap, hanem kb. 1 hónap is lehet, de legalább már tényleg haladnak a munkálatok.
Vajon a legelől látható alkalmi ruhát fogja viselni?

 

Shooting my album cover this week. Fitting today with @ijosephzee

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Címkék: 6 album AL6

Avril és párja a Comói tónál nyaralnak

Most egy képtárat hoztam nektek: május 30-án és 31-én a Comói tónál kapták lencsevégre Avril és párját. Amikor meglátta a paparazzikat az énekesnő, nagyon megijdet, majd mérgelődött. Érdekesség, hogy az útra a bátyja, Matt is elkísérte, mivel még midig ő az elsőszámú testőre.

 

 

Címkék: paparazzi

Abbey Dawn, 2018-as kollekció

Vajon miért pont az albummegjelenés (?) előtt fogott bele az énekesnő hosszú idő után egy új ruhakollekcióba?

Címkék: Abbey Dawn

Gáz: még mindig dolgoznak az albumon, azaz nem mostanában jelenik meg

Avril igazán elszégyellheti magát, ugyanis a (több tucatnyi és legutóbbi reménykeltő) ígéreteivel ellentétben az album még mindig nincs készen - állítólag az "utolsó simításokat" végzik. Kérdésw, hogy az ominózus utolsó simítások elején vagy végén járnak? Mennyiben befolyásolja majd ezeket a munkákat a nyári vakációzás?

 

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Címkék: 6 album AL6

Az új album nem idén jelenik meg - egyre inkább úgy tűnik

A promozásnak már el kellett volna kezdődnie, azonban az új album beharangozása gyanúsan késik. A legutóbbi hírek azonban csak Avril új párkapcsolatával foglalkoznak, ami jó ürügy arra, hogy az idei megjelenésűnek ígért hatodik korongról elterelje a figyelmet.
Avril a napokban egy Under My Skin-korszakra hajazó fotósorozat készítésén vett részt, mely akár egy kislemezhez is készülhet, valószínűbb azonban, hogy magazinba készült, vagy ami szóba jöhet: reklámhoz, például egy szemüvegkollekció népszerűsítéséhez. Az új albumról mostanában amúgy semmilyen információt nem osztott meg, így halvány fogalmunk sincs, a munkafolyamat hol tart.

 

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

 

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Címkék: 6 album AL6
 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.