AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben jelent meg. Második lemeze az Under My Skin (2004), amit a poposabb The Best Damn Thing (2007) követett, majd a líraibb Goodbye Lullaby (2009), és a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Jelenleg hatodik stúdió albumán dolgozik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook

Ha szereted Avrilt és tetszik az oldalunk, feliratkozhatsz frissítéseinkre az ÚJ facebook oldalunkra is! ;)

 

 

 
Projects

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit! 2017. pedig egy izgalmas év lesz Avril Lavigne elmondása szerint :)

AL6 Album
Avril már egy ideje az új dalokon dolgozik a stúdióban, a hamarosan megjelenő 6. nagylemezéhez. Az énekesnő 2016. decemberben hivatalosan bejelentette, hogy 2017-ben fog megjelenni az album.
6. Album - 1. kislemez
Avril hamarosan kiadatja az újonnan megjelenő hatodik albumához az első kislemezét, amin már csak az utolsó simításokat végzi. "Warrior" és a "Crush" hastagekkel utal a dalra.

ONE OK ROCK ft. Avril lavigne: LISTEN

2017.01.11-én jelent meg az ONE OK ROCK japán együttes AMBITIONS című albuma. Ezen az albumon hallható az együttes Avril Lavigneval énekelt közös daluk, a "LISTEN". [Dalszöveg]

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

One Ok Rock - Listen ft. Avril Lavigne
DALSZÖVEG

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
http://lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2017

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2018

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
2018.02.24. 11:09
2018.02.23. 10:53
2018.02.22. 17:03
2018.02.20. 17:49
2018.02.19. 11:12
2018.02.17. 22:56
2018.02.17. 21:52
2018.02.15. 11:19
2018.02.12. 12:56
2018.02.04. 07:29
2018.02.02. 17:54
2018.02.01. 20:09
2018.02.01. 16:30
2018.01.31. 17:15
2018.01.25. 17:28
Friss hozzászólások
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek

Hamarosan megjelenik az első kislemez?

2018.02.23. 10:53, Kiwy

Avril legutóbbi Insta-posztjai némi reményt nyújtanak a rajongóknak: úgy tűnik, a hosszas várakozásnak hamarosan vége!
Ha minden igaz, az 102,7 Kiis FM és az Iheartradio adókon fog debütálni az első dal a hatodik albumról. A műsorvezetők, JoJo Wright, és DJ Lisa Foxx szerint Avril most már tényleg hamarosan többet fog mondani, és elárulja azt is, hogy mikor is fog pontosan megjelenni az új single...

 

Címkék: 6 album AL6

Friss képek

2018.02.22. 17:03, Kiwy
A stúdióban...

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

The man. @jojowright we go waaaaaay back !!! @1027kiisfm @iheartradio

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Sínen a 6. album

2018.02.12. 12:56, Kiwy

Most már rendben haladnak a munkálatok, a 6. album várhatóan hamarosan elkészül. Avril izgatott és elégedett, hogy lassan befejezik az AL6-ot:

 


"Kib***ul fel vagyok pörögve. Izgatottan ébredtem fel ma. Február egy nagyszerű hónap. Elkezdtük keverni az új albumomat, és végre minden részlet a helyére kerül. Ezek a dalon annyira nagyon közel állnak a szívemhez. Kívánjatok szerencsét nekem, miközben minden verejtékemmel a legvégső fázison dolgozok.
Az idő hatalom, és most erre szükségem volt. Élni, írni. Hogy végigmenjek a lejtőn lefelé, és fölfelé. Eközben pedig megtanultam, hogy élvezzem a bejárt utat, a és a jelen pillanatot."


 

 

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Címkék: 6 album AL6

Ilyen lesz a 6. album

2018.01.31. 17:15, Kiwy

Avril közlékenyebb hangulatában volt, és egy twitteres rajongói kérdésre elárulta, hogy milyen lesz az új album:

"Személyes, kedves, intim, drámai, nyers, erős, és meghökkentő. Egy igazi érzelmi utazás lesz."

Az új album készületei ezek szerint valóban az utolsó fázisokban vannak. Februárban kezdik a keverési munkákat, tehát, ha minden jól megy, fél éven belül kiadják az új lemezt.

Címkék: 6 album AL6

Avril szerint nemsokára kész lesz az albuma

2018.01.21. 06:29, Kiwy

"Elkezdtük a dalaim keverését, és hamarosan befejezzük a munkafolyamatokat. Megkönnyebbültem. Nemsokára készen lesz. Akár hiszitek, akár nem a legmegfelelőbb producereket kerestük, ez tartott olyan sokáig. A dalok már jó ideje meg vannak, csak ez maradt hátra. Úgy gondolom, február végére készen leszünk mindennel. Ilyen keményen még sosem dolgoztam egy albumnál sem. Ez a következő lépés, de megérte. Nagyon valós lett. Úgy gondolom, ti is átérzitek majd, mennyire jelentős ez az album a számomra.
Nagyon köszönöm a rajongóknak a trendeléseket a Twitteren. Tudom, hogy már nagyon várjátok az új lemezt. Én is!"

- Írta Avril egy rajongónak privát üzenetben. Tehát az új album február végén elkészül, ez után adják ki az új kislemezt, ha nem csúsznak tovább a munkálatok. Most már kezd egy remnysurág felcsillanni, hogy az idén megjelenik az új lemez. Készüljetek

Címkék: 6 album AL6

Vége Avril Lavigne zenei karrierjének?

2018.01.18. 21:30, Kiwy

Avril karrierének vége? Ha nem is teljesen így van most, de valószínűleg affelé tart zenei mentalitása és tevékenysége.

(kattints a képre a cikk elolvasásához)

Címkék: 6 album AL6

Avril a stúdióban sörözött

2018.01.14. 07:16, Kiwy

Avril legfrissebben feltöltött képén látszik, hogy még mindig a stúdióban van, és talán a stressz, vagy csak a könnyebb munka miatt sörözött.

Címkék: 6 album

Csalódottak és frusztráltak Avril rajongói

2018.01.02. 13:55, Kiwy

2018-at írunk már, Avril pedig a megígért új albummal kapcsolatban erősen hallgat. Eléggé felpaprikázva érzik magukat a rajongói és csalódottságukat nem éppen finom módon fogalmazzák meg Avril részére. Hosszú időn keresztül, hónapokig promotálta az énekesnő, hogy 2017-ben új lemezzel jelentkezik, idővel azonban teljesen úgy látszott, hogy a lemez nem kerül kiadásra, és a két évig tartó munkálatok után további időt szán a dalokra. Az albummegjelenéssel kapcsolatban pedig egyre bizonytalanabb hírek kaptak szárnyra, ő maga pedig már elzárkózott a téma elől, semmilyen magyarázatot nem adva a türelmetlenül várakozó rajongóinak, mikorra készül, vagy készülhet el az AL6.

Legutóbb több csalódott (és olykor bántó) hangvételű posztot kapott, mint bizakodót. Néhányat közülük lefordítottunk:

  • "Ugyan ezt mondtad 2016-ban, p***a!"
  • "Miért csinálod mindig ezt, és miért bonyolítod túl a dolgokat? Úgy látom a viselkedésedből, mintha megváltoztál volna, ami eléggé frusztrál!"
  • "Egyszer az életben mondj már igazat @avrillavigne! 5 k*b***tt év várakozás után teljesen nevetségessé teszed a rajongóidat!
  • "Valószínűleg a válás utáni vagyonmegosztással jól járt, hogy nem kell a jövőre gondolnia most, és nem fontos neki az új album"
  • "Kíváncsi lennék, milyen zenéket írnál, ha visszafogadnád a múzsádat, Evan-t. Ő megfelelelő dalokat írt számodra."
  • "Mióta hallom ezt már... vagy bocs, ez most a 7. album lesz...? vagy már a nyolcadik?"
  • "Hello Melissa, na mi van, nem tudsz dalokat írni?"
  • "hazug!!!"
  • "olyan, mintha depressziós lennél..."
  • "Te még élsz??!!"

Sokan a Melissa-kamu teóriával bántják Avrilt, ez alkalmat megragadva. Szerintük Melissa, az Avrilt pótló báb nem tud dalokat írni és énekelni, azért késlekedik az új album. A rajongók keserűségével viszont nagyon magasra teszi a mércét az énekesnő, és félő, hogy a "tökéletes album, amit érdemelnek a fanok" nem lesz annyira "tökéletes", és sokak csalódnak majd, hogy arra vártak sokáig.

Címkék: 6 album AL6

Állítólagos dalok a 6. albumról

2017.12.22. 18:03, Kiwy

Végre talán egy hír a 6. albumról: állítólag hét dal már biztosan helyet kap a korongon, közte a már várt "Warrior" és a titokzatos "Crush" is. A dalszerzők is kiszivárogtak, ahol kérdőjelet láttok, ott nem ismertek pontosan a dalszerzők. További, meg nem nevezett daloknál közreműködött Chad Kroeger és Travis Clark. Nem hivatalos információ, és mint tudjuk, bármi lehet. Akár más, új dalok (is) kapnak helyet az új albumon.

  1. Warrior (nem bejegyzett) - Avril Lavigne, Zane Carney.
  2. Crush (nem bejegyzett) ???
  3. Black & White (meg nem erősített) - ???
  4. Lucky One's - Isley Juber, Avril Lavigne, JR Rotem, Lauren Christy, Jason Evigan
  5. It Was in Me - Lauren Christy, Avril Lavigne.
  6. In Touch (With Bebe) - Andersson Christoph Reiner, Lauren Christy, Bleta Rexha, Riley Talay
  7. Don't Stop - Ketil Jansen, AvrilLavigne, Sebastian Kornelius, Lauren Christy, Tayla Parx.
Címkék: 6 album

Élő chat facebookon

2017.11.02. 19:26, Kiwy

Avril egy élő chat-ben válaszolt a rajongók pár kérdésére kb. 20 percben. Legfőképpen a 6.albummal kapcsolatban válaszolt, íme néhány fontos információ nekünk, rajongóknak!

  1. Az album munkálatai szinte már befejeződtek, valószínűleg ebben a hónapban lesz a teljes próba.
  2. kisérleti kislemez lesz egy ballada
  3. mindent tökéletesre szánt Avril az új albumon
  4. elmondta, hogy "ez egy olyan folyamat, ami nem egyik napról a másikra lesz készen, még mindig találkozunk, dolgozunk, írunk, rögzítünk..."
  5. Tudja, hogy nagy az elvárás az új albummal kapcsolatban, de "tényleg mindent beleadott"
  6. a "Warrior" című dalt két éve írta, de ebben a hónapban fogják felvenni
  7. több, mint 20 dalt rögzítettek már

Címkék: 6 album
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 


© 2006-2018 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

Megérkeztek az útvesztõk a Mesetárba! Kukkantsatok be egy kis ceruzakoptatásra - vagy egy jó mesére!    *****    Aktív Friss Ingatlanok Debrecenben lakások, házak, villák, telehelyek széles választéka Aktív Friss Ingatlanok Debrecen    *****    MARGOT ROBBIE MAGYARORSZÁG - ÉRTESÜLJ ELSÕ KÉZBÕL AZ OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕVEL KAPCSOLATOS HÍREKRÕL - MARGOT ROBBIE MO    *****    Újra elindult a Hungarian Super Mario Fan Club! Hírek, cikkek, érdekességek a Super Mario világából.    *****    Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3