AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek
Archívum - 2012.

Hollywire: Avril és Chad eljegyzéséről

Avril Lavigne Alapítvány - Rockstar Room videok


Új AD-képek

2013 Tavasz/nyár

Photobucket

People magazin scan

Photobucket

Új kép Avie-ről

2012 InRock magazinos fotósorozatból egy eddig nem látott kép!

527151_345156628902026_721765618_n

Avril eljegyzési gyűrűjéről!

Avril eljgyezési gyűrűjéről most a People magazin adott információkat. Igazság szerint többet nem tudunk meg belőle, mint a Hello!Canada magazinos interjúból, de aki tervezte a gyűrűt, nem akárki! Katt ide több infoért!

Top 10 gyorsan házasodó sztárok

Avril és Chad gyors eljegyzése miatt előhoztak egy top 10-es listát, ahol olyan sztárok szerepelnek, akik ismertség után szinte azonnal összeházasodtak:

Khloe Kardashian és Lamar Odom, Katie Holmes és Tom Cruise, Britney Spears és eddigi férjei, Carey Mulligan és Marcus Mumford, Katy Perry és Russell Brand, Mariah Carey és Nick Cannon, Jessica Simpson és Eric Johnson, Kate Hudson és Matt Belamy, Kim Kardashian és Kris Humphries, Renée Zellweger és Kenny Chesney.

A szomorú a dologban az, hogy elég sokan el is váltak ebből a listából... :(((

Bortány lesz? Chad csalta az exbarátnőjét!

Most, hogy Chad megkérte Avril kezét, a boldogságukat próbálják beárnyékolni bizonyos emberek. Chad múltjából előkerült egy lány, aki azt állítja, hogy megcsalta kedvese Avrillal. A Radar Online megdöbbentő részleteket közöl! A cikk fordítása először nálunk!

Miután Chad Kroeger elkötelezte magát Avril Lavigne mellett, amivel mindenkit megdöbbentett, ám exbarátnője szerint tanult az esetből, mert így tudta meg, hogy Avril miatt lett kidobva!
Kristen DeWitt egy 27 éves bombázó Salemből, Ohio államban. Chad akkor jött össze vele, amikor évek után szakított Marianne Goriuk fodrásszal, akivel 2002-ben jött össze. A dolgok Kristen és Chad között körülbelül 4 hónappal ezelőtt "savanyodtak" meg.
"Chad és Kristen is boldogan találkozgattak egészen májusig, amikor közös megegyezéssel szétmentek. Az ő eljegyzése Avrilllal kizárólag Kristen ellen szól, mert a biztonságiak és a határidőseik nem tudtak megegyezni. Chad szerette volna látni Avrilt is, de eközben Kristent is látogatta."
Mielőtt az eljegyzés publikus lett volna, kedden Kristen a twitterén a következőket poszolta, amiben sokkját fejezte ki: "Ez az a pillanat, amikor megtudod, hogy az exed négy hónapon keresztül találkozgatott egy lánnyal, akivel megcsal téged! Klasszikus."
Még szintén kedden, amikor még nem lehetett tudni az eljegyzésről, valaki megkérdezte tőle, hogy tippje szerint más látta-e őket együtt, így felelt: "Nem tudok róla, annak az embernek alig van ideje enni is a nap folyamán. Ez volt az első amit hallottam, amióta lezárultak köztünk a dolgok."
A hírek szerint Avril és Chad február óta vannak együtt, és 6 hónap után feltette a 14 karátos szikrázó gyűrűt Avril gyűrűsujjára - ez tehát azt jelenti, hogy februárban már látogatták egymást, de Chad és Kristen nem szakított májusig.
"Igen, járok egy Ohio-i lánnyal" - vallotta be Chad áprilisban Dave&Jimmy-nek a WNCI rádióban adott interjújában.
Csütörtökön, miután Kristen megtudta az eljegyzést, twitterére ezt írta ki: "Játszadozott. Fájt. Könnyeket hullattam. Átkoztam a nevét. Megtanultam a leckét. Továbbléptem."


Chad és Kristen 2012 áprilisában

Úristen, úristen, nem tudom, mit szóltok ehhez. És mit szól ehhez vajon Avril? Vajon tud róla?!!

Avril & Christina Auilera hairstyle

Avril Pink + Blue Hair = Christina Purple hair

Photobucket
 

Avril évekeig rózsaszín, rózsaszín és zöld, illetve zöld melírokat festetett a hajába. Idén év elején rózsaszín és kék színátmenetesre festette a hajvégeit. Christina pedig a "The Voice" sajtótájékoztatójára lilára festette a hajvégeit.

Egy kis színkeverő lecke:

Avril rózsaszín + kék melírszínei = Christina lila hajvégei

Hello Canada interjú fordítás

001.jpg

"A mi életünk nem úgy alakult korábban ahogy szerettük volna, de azt hiszem, a megértést a legnehezebb megtalálni." - mondta Avril a Hello Canada magazinnak adott exkluzív interjújában, hozzátéve: "Ő minden nap megnevettet engem!". A pár beszél a növekvő szeretetükről egymás iránt, az izgatott tervekről és a jövőről."

Exkluzív információk Avril és Chad szerelméről, hogy hogyan szövődött szerelem a munka során, hogy kérte meg Chad a kezét, milyen gyűrűt kapott, és hogy mit terveznek! Hello! Canada interjúfordítás elsőként nálunk! (+reg)

 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!