Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak. Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.
A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!
LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...
6. Album - 2. kislemez
2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.
6. Album - 3. kislemez
Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.
6. Album - 4. kislemez
"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.
6. Album - 5. kislemez
"It Wan In Me" lesz a következő single.
The Avril lavigne foundation
Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására. [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán. [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.
A Life and Style magazin cikkjéből az érdekes részletek:
"Elmentek az 1Oak night clubba Las Vegasban, és csak augusztus 21-től ünneplik meg az eljegyzésüket." - mondta egy szemtanú. "Avril először egy csomó férfi barátjával és testőrével érkezett, majd később megjelent Chad, és csatlakozott hozzájuk. Avril nagyon izgatott lett, amikor megpillantotta a pasiját. Nagyon aranyosak voltak és gyengédek egymáshoz. Dom Perignont és Grey Goose-t ittak."
Perez Hilton megemlít egy forrást, Avrilék egy közeli ismerősét, aki így vélekedik a szerelmesekről:
"Ők ugyanazokkal az értékekkel bírnak, és valóban megértik egymást. Kiegészítik egymást, és olyan boldogok. Még nem jelöltek ki időpontot a nagy napra. Nagyon élvezik most ezeket a pillanatokat."
Avril és Chad amúgy nem most ismerkedtek össze: 2004-ben már összebarátkoztak, de azóta nem látták egymást, és nem tartották a kapcsolatot. A közös munka hozta össze őket ez év elején, amikor Avril ötödik stúdióalbumára írtak néhány dalt.
Itt egy korábbi kép róluk:
Engem annyira felvillanyozott az eljegyzés híre, hogy egész nap csak vigyorgok és nevetgélek, mint egy 10 éves. Olyan jó, hogy Avril végre boldog, nagyon megviseltnek tűnt a Brody ügy után. Megérdemli.
Nooos, a kanadai Hello Canada magazin képei kiszivárogtak, szóval megtekinthetjük a képeket és az eljegyzési gyűrűt.
Látjátok milyen gyönyörű Avril, én is sugárzom ha csak ránézek. Istenem, olyan jó.
"OMG" Csak ennyit tudtam kinyögni, mikor hajlani kettőkor megláttam az Avril Bandaids legújabb posztját a Facebook-on!
Avril Lavigne és a Nickelback frotnembere, Chad kapcsolata csendes volt, azonban úgy tűnik nagyon is valós. Hat hónapnyi járás után a két kanadai rocker házasodni készül.
Eredetileg csak egy közös szám idejére álltak volna össze, azonban Chad gyűrűt adott Avril-nek. Ez hihetetlen!
"A kapcsolatuk kivirágzott, mivel sok időt töltöttek együtt. Annyira boldogok együtt és a családjaik is izgatottak." -mondta a People magazinnak egy barátjuk.
Avril egy 14 karátos gyémátgyűrűt kapott, az exkluzív képek az e heti People magazinban jelennek meg.
Az "Igazolt Kislemezek" listáján Avril egy cím és dátum nélküli dala is fent van októberre, amit azt jelenti, hogy az első single ősz közepén jelenik meg!
Reméljük ezúttal nem lesz semmilyen csúszás, mint ahogy a GL albummal volt...