Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak. Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.
A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!
LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...
6. Album - 2. kislemez
2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.
6. Album - 3. kislemez
Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.
6. Album - 4. kislemez
"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.
6. Album - 5. kislemez
"It Wan In Me" lesz a következő single.
The Avril lavigne foundation
Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására. [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán. [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.
Az Avril Lavigne Alapítvány egyik nyertesét a héten Avril telefonon felhívta. Pár dolgot elárult:
- új gitárokat kapott a Fendertől, és ezen a héten kész lett egy dal rögzítésével a stúdióban
- nem idén fog megjelenni a karácsonyi album, 2016-ban új lemezt szeretne kiadni, és most erre koncentrál
- ha Halloween napján jól lesz, macskanő jelmezbe fog bújni és bulizni.
- nagyon izgatott, hogy újraindíthatta az Abbey Dawn-t.
1. kép: Avril alkarja vérvételes csövekkel "Jó úton a gyógyulás felé. #Vigyázok magamra. #Rohadt Lyme-kór"
2. kép: Az orvosi rendelőben. Avril a Fly dalszövegét idézi a kép alatt
3. kép: A tengerparton
Avril érdekes üzenetet posztolt pár órával ezelőtt. A képen egy feldíszített karácsonyfa, előtte pizsamában gitározik az énekesnő. Nem, nem a közelgő szülinapja miatt, hanem mert hamarosan megjelenik a hatodik albuma, ami karácsonyi dalokat fog tartalmazni! Időpont még nem ismert...
"Karácsony szeptemberben! Ennek mindenki örülni fog. A zene egy jó dolog a gyógyulási folyamatban. Köszönet @wildfoxcouture-nek a kényelmes ruhákért! Új gitárok a Fender-től."
A Billboard közzétette az eladási statisztikát, vagyis összesen mennyi darab fogyott a megjelent albumokból és legsierkesebb kislemezekből:
ALBUMOK :
1- Let Go (2002): 6.9 millió
2- Under My Skin (2004): 3.2 millió
3- The Best Damn Thing (2007): 1.7 millió
4- Goodbye Lullaby (2011): 394.000
5- Avril Lavigne (2013): 156.000 Összesen: 12,4 millió
KISLEMEZEK :
1- Girlfriend (2007): 3.8 millió
2- What The Hell (2011): 2.1 millió
3- Keep Holding On (2007): 1.6 millió
4- Here's To Never Growing Up (2013): 1.3 millió
5- When You're Gone (2007): 1.29 millió
6- My Happy Ending (2004): 1.2 millió
7- Complicated (2002): 1.1 millió
Szomorú látni, hogy a Let Go-hoz képest a legutóbbi album mennyire nem fogyott, illetve a Goodbye Lullaby-hoz képest is mekkora különbség van.
"Avril lavigne végre elszakadt Chad Kroegerrel való szextelen házasságából" - írta meg az AllWomen portál. A jelentések szerint Avilnak "Chad valójában sosem volt vonzó". Ez meglepően hangzik két év házasság távlatából.
A névtelen forrás arra hivatkozik, hogy Avril szinte egyáltalán nem ismeri a Nickelback dalokat, azok szövegvilágát, és hidegen hagyja férje zenei karrierje.
Akkor mégis mi miatt lettek egy pár?
Avril és Chad már hónapok óta közömbösek egymás számára
Egy bennfentes a Radar Online-nak azt nyilatkozta, hogy bár romantikusan kezdődött a kapcsolatuk, de később Chad nem kedveskedett Avrilnak, nem udvarolt, és egyáltalán nem tartotta fontosnak az intimitást - ez vezetett az elhidegüléshez. "Avril beleszeretett Chad művészi énjébe, és mert úgy bánt vele, mint egy hercegnővel, de a szerelem, mint érzelem mindvégig hiányzott a kezdetektől."
Könnyen lehet, hogy Avril igazi nagy szerelme Brody Jenner volt, de a megrögzött agglegénynek nem állt szándékában frigyre lépni a kanadai énekesnővel, aki nagyon vágyott már egy stabil, elkötelezett kapcsolatra. Talán ezért is lépett bele Brody-val való szakítása után ebbe a kapcsolatba. "Mindenki azt mondta neki, hogy ne higyje, hogy csak a szenvedély tartja össze a házasságot, de Avril nem hallgatott senkire, mert ütős zeneipari párnak tűntek"
A házaspárról már hónapok óta pletykálták, hogy szétmentek, de csak most erősítette meg a hírt az énekesnő. Állítólag nagyon megkönnyebbült, és tervei vannak a jövőre nézve. "Minden rendben van vele, főleg most, hogy már nem egy megkeseredett és szexuálisan kiüresedett házasságban él egy férfival, akit a kezdetek óta nem talált vonzónak."
Tegnap röppent fel a hírek, hogy Chad múlt hónapban egy ismeretlen nővel randizott Miami-ban, most paparazzi KÉPEK jelentek meg, hogy költözködik Avriltól.
Chad két gitárt, és néhány hatalmas dobozt pakolt a kocsiba, ráadásul a jegygyűrűjét sem hordja - bár még nem mondták ki hivatalosan a válást, számára már véget ért.
Az elköltözés idején Avril nem volt otthon, mert nem szeretett volna összefutni Chad új barátnőjével.
Update: a képen valószínűleg Avril egyik barátnője, vagy személyi asszisztense van, aki segédkezik Chad-nek a költözésben.
Avril tavasszal állt nyilvánosság elé, és kitárulkozott, hogy azért tűnt el hónapokra, mert a Lyme-kórral küzdött. Majd néhány hivatalos megjelenés erejéig Chaddel közösen tűntek fel, "valójában ez egy újrakezdési próbálkozás volt" - mondja egy közeli ismerősük. A forrás szerint Avril és Chad a házasságuk idején "többször próbálták újrakezdeni, de nem működött a dolog." Szeptember 2-án jelentette be az énekesnő, hogy férjével különválnak az útjaik, a legfrissebb hírek szerint bár mindkettejüket megviseli az elválás, valójában hónapok óta elhidegültek egymástól, sőt, Chadnek már új barátnője van, egy hete együtt buliztak Miami-ban.
Avril és Chad házassága 2 évig tartott
Augusztus 18-án Chad boldogan bulizott egy ismeretlen hölgy társaságában Miami-ban az E11EVEN nevű klubban. "Chad egy hölggyel és egy biztonsági őrrel érkezett. Tisztán kivehető volt, hogy ő az, nem bujkáltak, nyilvános asztalnál foglaltak helyet, és nem a hátsó VIP-boxban." Az informátor részletesen mesél: Chad egy üveg Belvedere italt rendelt, és kb. reggel 5 óráig maradt. "Azt mondta, nem sokáig tartózkodik Miami-ban, és örül, hogy lazulhat. Ő és a lány mindvégig együtt volt, és sokat táncoltak."
Az énekesnő valószínűleg nagyon maga alatt lehet: néhány napja, augusztus 29-én Taylor Swift turnéjának utolsó állomásán, közösen adták elő a "Complicated"-et, és akkor az ujján hordta a gigantikus gyémánt eljegyzési -és házassági karikagyűrűjét. Az énekesnő ekkor még reménykedett, hogy minden rendben lesz a házasságával.
Avril önbizalmát rombolja a magánéleti kudarc mellett az is, hogy exférje, Deryck Whibley augusztus 30-án újranősült: Ariana Cooper-rel Avrillal való válásuk után ismerkedett össze, és több, mint 4 év után oltár elé álltak. Bár Deryck-kel barátok különválásuk óta, ebben a megterhelő időszakban nem tud felhőtlenül együttörülni vele.