AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek
Archívum - 2017.

Avril húga férjhez ment végre

Ryota (Kohama Ryōta 小浜 良太), az ONE OK ROCK basszusgitárosa nagy bejelentést tett a világ számára közösségi oldalán:

"Megházasodtam ebben a hónapban. A neve Michelle. Örömmel jelentem be, hogy férj és feleség vagyunk."

"Nagyon boldog vagyok, mert feleségül vettem Michelle-t."

Egy árulkodó jel buktatta le a rejtélyes Michelle kilétét, ugyanis Avril húga Michelle Kohamára változtatta a nevét a közösségi oldalán. Nemsokára pedig egy közös képet posztoltak magukról, hivatalosan is elimerve a frigyet.

Sok boldogságot az ifjú párnak!

A 6. album első kislemezéről

Warrior & crush és nosztalgia

Avril nem titkoltan a hamarosan megjelenő legújabb albumán a befejező műveleteken dolgozik, és a napokban elárulta, hogy már videoklipet forgat az első kislemezhez.

Az énekesnő a fentebbi képet osztotta meg közösségi oldalain, a következő bejegyzéssel:

BLACK & WHITE

Ehhez ezeket a hastegeket taggelte be, amely talán némi magyaráztot adhat erre a bejegzésére:

#LyricHintAlert
#music #motivated #tbt #nylonthailand

Ezen hastagek jelentése: Dalszöveg tudnivaló jelzés, zene, moticáció, nosztalgia csütörtök, thailandi Nylon magazin.

A fekete-fehér kép egy régebbi thailandi Nylon magazin fotózásából van, egy kicsit nosztalgiázott az énekesnő ebből az időszakából.

Fekete-fehér.... mint az élet, az is lehet fekete és fehér, jó és rossz, sötét és világos, pozitív és negatív és még sorolhatnánk... a lényeg, hogy kétpólusú. Rajtad áll, melyik pólusát választod.

Érdekesség még, hogy Avril idén csak fekete-fehér képeket osztott csak meg magáról. Színeset egyáltalán nem!

Avril az előző napokban a lehetséges új dalszövegéből vagy dalszövegeiből árult el egy-egy részletet számunkra. Ezek "Warrior" vagy "Crush" hashtag-gel szerepeltek, melyből a rajongók azt szűrték le, hogy ezek lehetnek a dalok címei, amik felkerülnek a 6. stúdióalbumra. Gabriel Panduro pedig tovább csigázta az embereket, amikor kiposztolta, hogy a "Crush"-t szeretné már csengőhangjának, alig várja már a megjelenését, viszont a "Warrior" valamivel több előszelet kapott.

Az igazság az, hogy a dalok címe még nem eldöntött, és még nem hivatalos. Az óvatosságra azért van ok, nehogy idő előtt kiszivárogjon néhány dal, vagy az egész album az internetre.

Az már biztos, hogy a leendő daloknak MOTIVÁLÓ erejük lesz, és nagyon úgy néz ki, hogy a hősies küzdelemről szól, a holtpontról való kilábalásról, példamutatásról. Ne felejtsük el, hogy Avril az utóbbi időben mennyi nehézségeken ment keresztül. Ez az időszak megérlelte őt, tapasztaltabbá, érettebbé tette. De hogy milyen fokán érte ez a tapasztalat, majd a hamarosan megjelenő albumból kiderül számunkra is pontosabban értékelhetően. Addig is elemezzük a rendelkezésünre bocsátott információkat.

"Warrior" és Crush"... A két dal valójában egy és ugyan az? Lássuk csak:

Ismert részletek a "Warrior"-ból:

“I’m a warrior” - egy képet osztott megezzel a felirattal, ez lesz a refrén.

”I won’t bow I won’t break” #warrior #newlyricalert #AL6

"Crush" hashtag-gel megjelölt részlet:

”You make me lose control"  #newlyricalert #newmusic2017 #getready #writing #crush

Mindkét hastag (warrior, crush) szerepel, vagy egyik se:

"I am stronger and I'll fight"
#songwriting #newlyricalert #newmusic

Storms are seasonal but strength is forever...
When you're feeling "CRUSHED" remember
you have a "WARRIOR" inside of you waiting to fight...
#Warrior #Crush #AL17

Nagyon úgy néz ki, hogy egy és ugyanaz a "Warrior" és a "Crush" dal, Avril általában egyszerre csak egy információt szokott elárulni, hogy még több meglepetéssel tudjon majd szolgálni és mindenkit még jobban felcsigázzon.

Egy magát meg nem nevezni akaró informátor szerint az első kislemez témája Avril Chad Kroeger-től való válását fogja feldolgozni.

A dal(ok) szövegeit tekintve - ha a "két" dal szövegét egy dalként értelmezzük - egy szerelmi történet látszik kibontakozni: egy szerelem, ami miatt az illető elveszti önmaga felett a kontrollt, összetörik, de a csalódásból azért is feláll, és folytatja tovább.

A magánéleti témájú dal még inkább a figyelem középpontjába fogja hozni Avrilt, aki semmit nem nyilatkozott a házasságának kudarcáról, egyszerűen csak bejelentették két éve a válás beadását, és semmi több. Szolidan tárja fel érzéseit, és a rózsaszín ködből való felocsúdását, a leszűrt tanulságokat.

Biztosan nagyon szép lesz és romantikus a dal, akárkiről, akármiről is szóljon. Nagy erőt adhat másoknak is!

Címkék: 6 album

Avril és a zongorák...

Vicces ez a szó? :D

Avril Lavigne: "Tehát, amikor kértem egy pianínót ("Baby Grand" - tükörfordításban: NAGY BABA) - Nem tudom, hogy átvegyem-e ezt a kifejezést - nagy baba SZÓ bahahaha" #BabyGrand #Piano #NewMusic #AL6

Avril viccesnek találja a pianínó szót. Ezzel a bejegyzésével emellett utal arra is, hogy a új korongon zongorán is fog játszani. Várjuk már az új zenét, hogy hallhassuk! :)

My Happy Ending

100 milliós nézettség és díj

Avril Lavigne karriere és sikerei felfelé ívelőben van újra!  "My Happy Ending" videója végre elérte a 100 milliós nézettséget! Nagy örömhír ez mindenki számára, mert ezzel a csodálatos énekesnő megkapta a megérdemelt 11. VEVO Certified díját is! Hamarosan reméljük még több hasonló eredményt is el fog érni! Gratulálunk! :)

https://www.youtube.com/watch?v=s8QYxmpuyxg

Boldog Valentin napot!

Ezzel a képpel kedveskedünk minden kedves Avril rajongónak BOLDOG VALENTIN NAPOT! :)

Boldog pizza-napot!

Avril Lavigne a nemzeti pizza napról említést tett közösségi oldalain:

"A nemzeti pizza nap tiszteletére. Küldök egy képet, amin barátommal, Billel a La Pizzaria Napanee pizzériájában vagyunk (Ontario, Canada). Ez a kedvenc pizzám a világon, és amikor középsulis voltam ezt ebédeltem. Amikor meglátogatom Napanee-t mindig megállok betérni köszönni Billnek és Marinának és kapok egy szelet finom pizzát. #NationalPizzaDay #LaPizzaria #AvriLavigne"

Avril hangja élőben és a felvételeken is ugyan olyan!

Sok előadóművésznek jelentősen torzítják a hangját a stúdióban felvételkor, de Avril Lavigne hangja élőben énekelve is ugyan olyan, mint a lemezfelvételein! Halgassátok meg Ti is, hihetetlen és csodálatos!

Avril Lavigne Foundation köszönet

Avril Lavigne Twitterén köszönetet mondott az alapítványának legfőbb támogatóinak egy képpel, amin magát fotózta leg egy A.L.F. pulóverrel:

"Köszönöm mindenkinek a támogatást az The Avril Lavigne Foundation születésnapi partyján! Külön köszönet CraigCharrett-nek, Avril0508xoxo-nak és ad_yui-nak, valamint Avrilish_JP-nek és suwatch_kun-nak "

Avril új Nickelback dal ajánlása

Avril Lavigne promotálja exférje bandájának új zenéjét:

"Csekkoljátok a Nickelback új kislemezdalukat, a 'Feed the machine'-t és a dalszöveg videójukat! Ez is elérhető az iTunes-on!! #FeedTheMachine…" https://www.youtube.com/watch?v=rtVU--O29oY

Super Bowl & Halftime Show komment

Avril Lavigne is figyelemmel kísérte az idei Super Bowl amerikai-futball bajnokságot, és a félidei "Halftime Show"-t, benne Lady Gaga fantasztikus műsorával.

Ehhez kapcsolódik a kanadai csillag új Tweetje is:

"Kick some ass today Lady Gaga Xoxox #SuperBowl #HalfTimeShow #LadyGaga"

"Néhány fenék szétrúgása Lady Gaga Xoxox #SuperBowl #HalfTimeShow #LadyGaga"

Minden bizonnyal jól szórakozott a műsorokon, otthon nézte a rangos eseményt a az ágyból vagy a kanapén feküdve egy kis nasit eszegetve. Azt mondják Lady Gaga műsorát alligha lehet felülmúlni. A bajnokság is biztosan izgi lehetett, az ilyen nagy amerikai bajnokságokat mindig igyekeznek a legeslegszínvonalasabbra összehozni, ezért is imádják az amerikaiak.

 

 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77