AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek
Archívum - 2019.

Fell In Love With The Devil: a dalról és kislemezről

Tudnivalók az új kislemezről.

  • Tervek szerint 2019. júniusában fog megjelenni kislemezként.
  • Eredetileg február 15-én jelent volna meg
  • A hivatalos YouTube csatornán több, mint kétmillióan nézték meg az audio videot, a Spotify-on pedig háromillióan töltötték le.
  • A dal 4:15 perc hosszú, ami a leghosszabb dal a "Head Above Water" albumon.
  • Avril a kislemezborítóhoz a rajongók segítségét kérte, a legjobb design-t pénzdíjjal is jutalmazzák
  • A dalt Avril egyedül maga írta meg
  • Chris Baseford volt a dal producere
  • A dalt egy, a valós életében megtörtént, mérgező kapcsolatáról írta, ráadásul amikor még Lyme-kóros volt és nagyon beteg.
  • Aargauer Zeitungnak egy interjúban - az ördög kilétére vonatkozó kérdésre - Avril ezt reagálta:
    "Soha, soha nem fogom elárulni! Vad volt és tényleg megrémisztett. Akkoriban már gyenge voltam, annyira sebezhető, félénk, és bizonytalan. Aztán jött. Ezt nevezik mérgező kapcsolatnak, és az egyetlen jó dolog az volt benne, hogy nem tartott sokáig. Gyorsan kiléptem belőle, szó szerint felrobbant. És ahogy gyakran fordul elő velem, egy dal született a tapasztalatból."
  • A dalban szereplő "ördög" kilétét Avril nem tárta fel, de valószínűleg Chad Kroegerrről, az exférjéről van szó. Miért? A dalt 2014-ben írta az énekesnő. Chaddel 2013-ban házasodtak össze, 2014-ben romlott meg házasságuk, és ugyanekkor lett súlyos beteg Avril. Chaddel 2015-ben váltak el hivatalosan.
  • A dalszövegből kiderül, hogy maga a kapcsolat olyan volt, mintha a tűzzel játszott volna. Akibe beleszeretett, könnyen elcsavarta a lányok fejét, majd amikor erre fény derült, bocsánatkérő levelekkel és "édes altatódalokkal", alibivel kimentette magát a felelősség elől. De a szerelemtől Av nem látott, és nagyon szenvedett ebben a hazug kapcsolatban.
  • "Néha a szíved mást mond, mint az eszed, és olyan helyzetekbe vezet, amiket nem tudsz otthagyni, ha már benne vagy." - írta Avril a dalról február 7-én.

Avril, mint reklámarc: Laundrin' Home

Avril Japánban reklámarc lett: a Laundrin' Home termékeket promotálja. 

Képek, videok

Címkék: Laundrin Home

Következő kislemez: fell In Love With The Devil

Eredetileg úgy volt, hogy harmadik kislemezként a Nicki Minajjal közösen készített "Dumb Blonde" jelenik meg, azonban a kiadó meggondolta magát.
Állítólag pénzügyi problémák is felléptek, és a klipet sem tudták volna elkészíteni, ugyanis több hírességet hívtak volna meg a kisfilmhez, azonban a büdzsé keretei erre nem adtak lehetőséget. Pletykák szerint a kiadó úgy találta, hogy ez a dal most nem lenne népszerű, ezért elvetették a dal kislemezként való kiadásának ötletét teljes mértékben.

Személy szerint ennek én örülök, nekem az új albumról ez a szám tetszett a legkevésbé, és több más gyönyörű dalt tudtam volna elképzelni kislemezként, többek között például a "Fell In Love With The Devil "-t, amiben Avril hihetetlenül jól énekel, és a dal is nagyon fülbemászó. A hamadik kislemezként ugyanis ezt a dalt válaszották, amit nem a kiadó, hanem Avril maga választhatott ki megjelenésre.

Az énekesnő a minap egy képet osztot meg, mely a "Fell In Love With The Devil "  kislemezhez készült. Ezzel együtt egy pályázatot is meghirdetett, ügyes kezű rajongói segítségét kérve: a feltöltött képet kreatívan dizájnolni a kislemez borítójához.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hey guys! Since you’re always so artistic and creative with the photos I share, I wanted to give you the opportunity to help design my next single cover! I am so excited to be working on and planning the "I Fell In Love With The Devil" campaign.⁣ ⁣ Here are the steps: ⁣ 🔥 Use this image and submit your version of the single cover art. You can download the high res image via the link in my bio 🔥 Tag me and use the hashtag #AvrilsDevilCampaign ⁣ 🔥 Check out the song via my IG story to get inspired⁣ ⁣ That’s it! The winner will receive a $1,000 cash prize! Have fun and don’t hold back! Contest ends Monday June 10th at midnight!

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Új képek: Avril Japánban, 2019.március

Yomiuri Shimbun, Tokyo (március 26.)

cuki képek, nagyon szeretem!!!

 

Új interjú

Új fotó a V magazinnak

Címkék: V magazin

Filmbemutatón...

Avril közösen fotózkodott Rebel Wilsonnal, Anne Hathaway-jel, és Meghan Trainorral a The Hustle film premierjén.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

@hustlemovie premier with these boss bitches @rebelwilson @annehathaway @meghan_trainor glam by @gpbeautymark #GirlPower #DumbBlonde

Avril Lavigne (@avrillavigne) által megosztott bejegyzés,

Jótékonysági Géla (Race to Erase)

Avrilnak nem az első alkalom, hogy jótékony célokra hívja fel a figyelmet, így nem csoda, hogy ott volt az idei Race To Erase jógékonysági gálán.

       

 

Új fotó az InRock magazinból

Japán InRock magazin májusi számából.

Címkék: InRock

The Late Late Show bevezető

 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77