Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.
ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL
AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA
|
Annyira ledöbbentem, hogy szó nincs rá. De mint korábban is írtam a frisseknél, szerintem összeillenek, és egy közös dalra tőlük 2005-óta várok. Hogy mit szólok hogy összeházasodnak? Nyilván ha ilyen hamar szóba jött az esküvő, mire várjanak? Csendben, boldogan telhetett nekik ez a fél év, (és most muszáj visszagondolnom Deryck-re) amikor az exférjével játak még, sokszor összevesztek, és az esküvő sem tartott sokáig... Chad komoly ember, komoly szándékokkal, egy hosszú élettársi kapcsolat van már mögötte, igaz a kapcsolat megromlása után a csaj annyira pénzéhes lett, és próbál minél több pénzt kicsikarni híres exétől. Avrilnál ez szóba sem jöhet, mert egyedül is megáll a lábán, és minden üzlete sikeres. A zene is közös pont az életükben, és mindketten kanadaiak. Ügyesen kijátszották a médiát eddig.
Jut eszembe: örülök, hogy nem Manson neve van Chad helyett :D :D :D