AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
Avril Lavigne
Avril Lavigne : Goodbye Lullaby (2010-től)

Goodbye Lullaby (2010-től)


Avril negyedik albumát eredetileg 2008. végén akarta elkészíteni. Azonban ez nem ment olyan könnyen. A punk-rock énekesnő negyedik lemezét egyedül kellett megírnia, így az album sokat váratott magára. Avril azonban bejelentette, habár negyedik nagylemeze késlekedik, akár két albumra is ráférne az a sok szám, mely most a negyediken rajta lesz. Az új albumra 2008. novemberétől 2010. októberéig tartottak a stúdiófelvételek.

A Goodbye Lullaby 2011. március 2-án jelent meg a RCA Records gondozásában.  Az album dalaiban, elsősorban az akusztikus gitár és a zongora kapta a legfőbb szerepet. Az énekesnő azt mondta, hogy a régi stílusához tért vissza, ahhoz, amit az első két lemezével képviselt. Minden dalt Avril írt, hét számot más dalszerzők segítségével, mint Deryck Whibley, Evan Taubenfeld és Butch Walker. A korong több mint 15 országban debütált a top 5-ben, például az USA-ban és Kanadában, első volt Ausztráliában, Csehországban, Görögországban, Hong Kongban, Japánban, Korea, Szingapúrban és Koreában.

2010. december 31-én debütált az első dalával, “What The Hell” címmel a Dick Clark New Year's Rockin 'Eve című újévi műsorban. A hangzás sokkal erőteljesebb. Az első dalt Max Martin slágergyáros rendezte. 2011. január 1-jén a What the Hell 48 órán keresztül ingyen letölthető volt Lavigne Facebook oldaláról. 2011 januárjában megjelent a kislemez és a videoklip is.

A Darlin‘ című dal is felkerült a korongra, ezt Avril még 14 éves korában írta.

Az első kislemez a "What the Hell", január 7-én jelent meg. Világszerte kereskedelmi siker volt, top 20-ba került USA-ban és UK-ban, első tízbe Ausztráliában, Kanadában, Európában és Ázsiában is. A "Smile" és a "Wish You Were Here" mérsékeltebb sikerűek voltak. Az albumon szerepel még az "Alice Csodaországban" című film betétdala az "Alice".

Avril 2008. novemberében vette fel a "Black Star" című számot a házi stúdiójában, egy hónappal a The Best Damn Tour nevű turnéjának befejezése után. Ebben az első parfümjét, a Black Start reklámozza, a dalból egy részletet felhasználtak a TV-reklámokban. A dal egy malajziai hotelszobában íródott két turné állomása között. A részletet kibővítették egy teljes dallá, amelyet a Rolling Stones magazin így jellemzett:

„Éteri altató, amely bekapcsolja az epikusan csilingelő Coldplay-szerű zongorát és szárnyaló húrokat”.

Avril Lavigne úgy írta le az albumot, mint az "életét". Kivéve az első kislemez dalát, amelyet úgy ír le, hogy az különbözik a korábbi anyagaitól és a legkevésbé személyes dal a lemezen..

"Én most idősebb vagyok, így azt hiszem átjön a zenémbe is, ez nem poprock, ez egy kicsit lágy és mély".

Avril az album első kislemezéről, a "What the Hell"-ről:

"Arról szól, hogyan tegyél szert olyan szabadságra és erőre úgy, hogy közben felvállalod önmagad"

A "Stop Stading There"-t, "a korai 50-es évek lánybandái"-hoz hasonlítja, a "Smile"-ban pedig a különleges emberek iránti háláját fejezi ki. "Push" új kapcsolat felfedezését mutatja be és a "Wish You Were Here" a sebezhető oldalát. "Everybody Hurts"-ot így jellemzi:

"Ez a dal kicsit más... de nem annyira más, hogy ne én legyek."

A legszemélyesebb dal a lemezen a "Goodbye", és ez ihlette az album címét.

2011. májusában Avril elindítja a The Black Star Tour elnevezésű turnéját, amivel az albumot reklámozza.

 

(c) LAVIGNE.gp

Még nincs hozzászólás.
 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77