AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek
Archívum - 2011.

Avril dolgozik az ötödik nagylemezén

Avril Lavigne nem állt le, és a The Black Star Tour alatt készíti az új számokat soron következő lemezére. Elárulta, hogy minél hamarabb ki szeretné adni új albumát, amelyről két szám címe már napvilágot látott.

Avril dolgozik az ötödik nagylemezén

Avril Lavigne készíti az ötödik nagylemezét, amit minél előbb szeretne kiadni. Úgy látszik, kárpótolni akarja a rajongókat, hogy a Goodbye Lullaby című korongjára négy évet kellett várni. Az új lemez el fog térni a Goodbye Lullaby érzelmes és sötét világától, ugyanis Avril elárulta, hogy pörgős, szórakoztató és vidám albumot szeretne összehozni.

Eddig összesen nyolc dalt írt erre a nagylemezre. Két szám címe már ismert (a Gone és a Fine), állítólag ez a két szerzemény a negyedik albumra került volna fel, de valamilyen okból nem rakták rá. Zeneileg visszatér a rég megszokott pop-rockos vonalhoz a vadóc énekesnő.

Már van egy dal, ami tuti, hogy kislemez lesz, csak újra kell rögzíteni– nyilatkozta.

Hogy kik lesznek az ötödik lemez producerei, arról nem esett szó, de egyes források szerint lesznek hiphop stílusú nóták is, amelyeket Alex da Kiddel készített el Avril. Alex da Kid nevéhez olyan számok fűződnek, mint a tavalyi év egyik nagy slágere, Eminem és Rihanna közös száma, a Love the Way You Lie, B.o.B. és Hayley Williams közös felvétele, az Airplanes vagy Dr. Dre dala, az I Need a Doctor.

Az ötödik korong akár 2012-ben is megjelenhet.

Csúnyán megverték Avril Lavigne-t

Avril Lavigne-t vasárnap hajnalban támadta meg egy ötfős csoport a hollywoodi Roosevelt Hotel bárjában, miután állítólag nézeteltérésbe keveredett egy másik nővel. Lavigne pasija, Brody Jenner megpróbálta megvédeni, ám őt állítólag fejbe verték egy üveggel, az énekesnő pedig csúnya sérüléseket szenvedett: monoklival, vérző orral, némi kitépett hajjal és egyéb zúzódásokkal került ki a verekedésből. A még mindig csak 27 éves Avril Lavigne hétfőn a Twitteren tagadta, hogy ő kezdeményezte volna a bunyót: "Sosem verekszem, nem hiszek ebben. Hogy tisztázzuk a dolgokat, a semmiből támadtak meg öten. Ez nem cool. Az arcom szét van cseszve" – írta, és még azt is hozzátette, hogy "az erőszak SOHA nem lehet válasz." Lavigne-t idén augusztusban egy brazíliai koncerten is megtámadta egy, a színpadra felkapaszkodó lány, míg szeptemberben egy férfit azzal gyanúsítottak meg, hogy kilenc késszúrással ölte meg a saját anyját egy Avril Lavigne-koncertjegyekkel kapcsolatos vita során.

BRUTÁL KÉP!!

Av nap

szeptember 24-én és 25-én Avril nap van a Music Channelen. Sok éredekesség, és klipek...

Megjelent a Wild Rose

Ma kiadták Avril harmadik parjümjét, a Wild Rose-t. Én már meg is vettem, szinte bármely drogériában kapható. Személyes tapasztalatom alapján csak jót tudok róla mondani! Hihetetleeeen. De tényleg. Nagyon jó illata van, és szerintem sokkal jobb, mint a Forbidden Rose. Remélem nem bánjátok, ha a sajátomról rakom most fel a képet.    *.*

 

-itt tudjátok megnézni-

 

Black Star Tour

Avril a Dél-Amerikai koncertek során már kétszer elénekelte a Fix You feldolgozását, a Coldplay-től. 

Rio de Janeiro -ban

Viszont a brazil koncerten történt egy érdekes eset:

Egy őrült rajongó felugrott a színpadra Avril mellé. Tegnap Brazíliában adott telt házas koncertet Avril. A show biztosan emlékezetes lesz, ugyanis a biztonságiakat kijátszva felugrott a színpadra egy mindenre elszánt fan, miközben Avril épp a Coldplay feldolgozást, a Fix You-t énekelte. Szegény Avie még sikított is egyet, hiszen nem számított a lányra.

Ezen a linken megnézhetitek!

Facebook

Van a Facebook-on egy oldalam, még régebben hoztam létre szimpla unalomból. Mára már elég szépen kialakult, egyre többen kedzték el követni. Mivel elég lusta vagyok ide minden nap kitenni a frisseket (bár próbálom), Facebook-ra mindennap kikerülnek. Szóval ha van kedvetek, lájkoljatok minket a Facebook-on!

Ide kattintva megtehetitek!

AOL Sessions

Kijöttek az idei AOL Sessions videók, nagyon szupik lettek.

: )

-Smile-

-What The Hell-

-Girlfriend-

-My Happy Ending-

-I'm With You-

-Interview-

-Behind the Scenes-

 

 

Twitter


They have covered all the planes with traps to keep volcanic ash out pf engines. Minden repülőgépet letakartak, hogy védjék a vulkáni hamutól.

This is the longest I have ever waited or been stuck at an airport in my LIFE. This is crazy! Ez a leghosszabb idő, amit eddig várakozással töltöttem el egy reptéren egész ÉLETEMBEN. Ez őrület!

OMG stuck at airport in Argentina 9hrs waiting w/ band and crew for flight. Can't leave due to volcanic ash! OMG! 9 órájra várunk a bandával és a csapattal az argentín reptéren a felszállásra. Nem tudunk elmenni a vulkáni hamu miatt!

Fans outside my hotel right now. Singing my song and cheering! Kinn vannak a rajongók a hotelem előtt. Éneklik a dalaimat és éljeneznek!

059.jpg

 

Here's the pic from the show last night. U guys R amazing! I had so much fun thanks for all the support Lima, Peru! Itt a kép a múlt éjjeli show-ról. Srácok, bámulatosak voltatok! Nagyon köszönöm a támogatást Lima, Peru!

057.jpg

 

Had a great time in Venezuela. Thanks to all the fans who came to show and for this flag! Nxt stop Lima, Peru! Szuper volt Venezuelában lenni. Köszönöm azoknak a rajongóknak, akik eljöttek, és köszi a zászlót! A következő állomás Lima, Peru!

056.jpg

 

Wild Rose

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Wild Rose augusztus 15-én jelenik meg. 

A napokban több kép is előkerült:

-ez a kép a reklámjának a forgatásakor készült:

001.jpg

-ezek a képek a képsoroztban találhatók:

001.jpg002.jpg

Készül az ötödik nagylemez

Két rajongó nyert egy Skype-os interjút Avril-lel, akiknek Avril elárulta, hogy hamarosan elkészül ötödik albuma:

"Már megvan 8 dal! Szeretném gyorsan kiadni az ötödik albumot. Ez az album elég komoly lett, a következő megint vidám lesz és poppos. Már van olyan dalom, amiről tudom, hogy kislemez lesz, már csak fel kell újra vennem." -mondta Avril.

A teljes interjút a "bővebben" gomra kattinta elolvashatjátok, saját fordítás, az angol verziót az AvrilBandaids adta ki. :)

 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!