AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek

Rock 'n Roll klip: kritika

Kiwy véleménye a klippel kapcsolatban

Tegnap jelent meg a Rock 'n Roll-hoz forgatott klip, ami Avril ígéretét be is váltotta, hosz tele volt újdonsággal és meglepetéssel.
Az újdonság kimerült abban, hogy az egész nem Avril volt. A régebbi klipjeihez képest nem ezt vártam.

A kisfilm nem csak engem hökkentett meg: bár a nézettségeet meghozta Avrilnak a rajongók 70%-ának nem tetszik a film, és sokan csalódtak a leszbikus csókjelenet miatt. Valójában ez egy olyan "botránykeltő dolog", amit már számtalan előadó számtalanszor ellőtt a zeneiparban, bár engem nem győzött meg.
Azt sem értem, miért hirdetik annyira, hogy ez "Avril első kamera előtti csókjelenete". Nem is volt igazi csók, csak egy póz, ami a kameraállás miatt tűnik annak. De akkor is ez már hatásvadász, és Katy Perry-től, Lady GaGa-n át, Madonna és Britney-n "mindenki" ellőtt...

Na de kezdjük azzal, hogy a klip elején egy Xperia, és Sony reklám szerepelt. Pont a napokban beszéltem egy ismerősömnek arról, hogym ilyen gáz, amikor egy híres előadó hirdet valamit a klipjében. Azt is mondtam, hogy az, aki ilyet csinál, nincs tekintettel a rajongókra, és csak a pénzért csinál mindent. Ekkor még nem sejtettem, hogy Avril is beáll a sorba, és reklámoz. Igazság szerint régebbi nyilatkozatai alapján azt gondoltam volna, hogy ő tartja magát ahhoz, hogy "nem adja el magát" a médiának. Még akkor sem sejtettem semmit, amikor a HTNGU-ban Ice Watch órát reklámozott. Azt hittem, az a határ, és nem lesz tovább...
De ezen még túl tudom tenni magam, ha nem lesz folytatás, és a következő klipekben nem lesz több, és hosszabb reklámrészek...

Amúgy szó sincs róla, hogy megutáltam volna Avrilt...A szám nekem nagyon tetszik, lazább, mint az érettebb dalai. Kellenek ilyen dalok is, mert mindenkinek lehetnek ilyen hangulatai, hogy egy populárisabb zenét hallgasson, így nekem is. Szóval magával a dallal nincs gondom, a szöveggel sem nagyon, mert ez még elmegy. az új albumot pedig nagyon várom.

A klip története... túl gyerekes. Azt hittem, hogy az "örök gyerek maradok", és az "azt csinálok, amit akarok" a HTNGU-nál véget ért, és tényleg újabb oldalát mutatja meg, főleg ahogy nyilatkozott az új albummal kapcsolatban, hogy érettebb témákat feszeget. A képregényes megoldás jó lenne, de a történet annyira katyvasz, hogy csak többszöri megnézés után értettem meg, miről is akarna szólni. Van egy szökevény, ami játékokat szór, Avril el is csap egy játékbabát (vagy igazinak szánták?), a körözött bűnözőt üldözik, de a kutya vezet, jön a csókjelenet, és Avril férfi módjára egy láncfűrészes gitárral felveszi a harcot egy medve-cápával, akinek egy csapásra levágja a fejét. Majd a mennybe száll Billy Zane, akinek szerepét most sem értem, hogy miért is volt ott? :(

A videoklip kivitelezése, és ez a nagyon-nem-Avril (?) történet volt, ami miatt megállt bennem az ütő. Túl sok olyan rész volt, ami miatt nem tudok jó véleményt alkotni.
Tudom, (talán????) viccesnek szánták a videot, de nem tudom paródiára venni a templom előtt gitározós jelenetet, ami a Guns N Roses "November Rain" klipjéből vettek át. Slash egy zseniális gitárvirtuóz, azért is kapta azt a jelenetet. De ebben a dalban nincs kiemelkedő gitárszóló, jóformán semmilyen, hogy átemelhessék a legendás jelenetet...

Nem viccesek a valótlan szörnyek, a plüssrengeteg, de a csókjelenet sem... ami szerintem nem illett a klipbe.

Még nincs hozzászólás.
 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77