AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben jelent meg. Második lemeze az Under My Skin (2004), amit a poposabb The Best Damn Thing (2007) követett, majd a líraibb Goodbye Lullaby (2009), és a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Jelenleg hatodik stúdió albumán dolgozik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook

Ha szereted Avrilt és tetszik az oldalunk, feliratkozhatsz frissítéseinkre az ÚJ facebook oldalunkra is! ;)

 

 

 
Projects

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit! 2017. pedig egy izgalmas év lesz Avril Lavigne elmondása szerint :)

AL6 Album
Avril már egy ideje az új dalokon dolgozik a stúdióban, a hamarosan megjelenő 6. nagylemezéhez. Az énekesnő 2016. decemberben hivatalosan bejelentette, hogy 2017-ben fog megjelenni az album.
6. Album - 1. kislemez
Avril hamarosan kiadatja az újonnan megjelenő hatodik albumához az első kislemezét, amin már csak az utolsó simításokat végzi. "Warrior" és a "Crush" hastagekkel utal a dalra.

ONE OK ROCK ft. Avril lavigne: LISTEN

2017.01.11-én jelent meg az ONE OK ROCK japán együttes AMBITIONS című albuma. Ezen az albumon hallható az együttes Avril Lavigneval énekelt közös daluk, a "LISTEN". [Dalszöveg]

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

One Ok Rock - Listen ft. Avril Lavigne
DALSZÖVEG

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
http://lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Snooki, Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2017

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2017

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
2017.06.06. 21:24
2017.06.05. 20:06
2017.06.05. 20:05
2017.05.29. 17:24
2017.05.22. 17:36
2017.05.21. 05:57
2017.05.20. 08:25
2017.05.13. 11:46
2017.05.13. 11:44
2017.05.11. 20:59
Friss hozzászólások
 

 

Szavazz!
Szerinted mikor jelenik meg a hatodik album?

2017 ősz (3 / 12%)
2017 tél (6 / 23%)
2018 tavasz (10 / 38%)
2018 nyár (2 / 8%)
2018 ősznél később (5 / 19%)

Szavazatok száma: 26

Létrehozás időpontja:
2017-04-14 12:37:37

Szavazás lezárva:
2017-05-29 17:20:21


Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek

Avril közös jövőt tervezett Chaddel a válásuk előtt

2017.04.20. 16:44, Kiwy

Avril közös jövőt tervezett Chad Kroegerrel, közvetlenül mielőtt még eldöntötték volna, hogy elválnak. Egy most előkerült információ szeirnt az énekesnő 2015 augusztusában komolyan érdeklődött egy kanadai vidéki birtokért, azonban a válás miatt az adásvétel meghiúsult. Mint ismeretes, szeptember elején jelentette be, hogy elválik a Nickelback frontemberétől, előtte augusztusban Chadet pedig egy másik nővel látták együtt bulizni.
Ha a válás nem jött volna közbe, Avril és Chad Barrie városába költözött volna.

Az énekesnő Kempenfelt Bay milliárdos egykori házára vetett szemet a Simcoe-tónál.
"Jelentős összeget ajánlott az ingatlanért" - árulta el egy forrás - "Ráadásul három nappal azután, hogy meg lett hirdetve a birtok. Augusztus 25-én már lepapírozták a foglalót"
Az egyéni tervezésű birtok magába foglalt egy saját lakrészt, színházat, medencét, és cabana-t, valamint egy dupla kikötőjű csónakházat, melyek felett vendégszobák vannak kialakítva. A csodálatos lakóhely magántulajdonú birtokon fekszik, ami több hektáros, több száz méter hosszan a partvonalon.
A környékbeliek nagyon izgatottak voltak érthetően a hír hallatán, és már alig várták, hogy a híresség a szomszédjuk legyen, azonban október 25-én az ügy akadályba ütközött: az adásvétel feltételeit nem teljesítették. A környékbeliek több okból is csalódottak voltak: nem látták soha a városban Avrilt, helyette bátyja, Matt járt el az ingatlan megvásárlása céljából. Egyébként ha mégis megvásárolták volna, 2009 óta ingatlanvásárlási rekordot döntött volna meg a Simcoe-tó területén, Avril ugyanis 13,5 millió dollárt fizetett volna érte.

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.04.22. 19:27
Snooki

Elképzelhető. Nem vagyok szakértő, de szerintem szerződések ide vagy oda, legfőképp Chad nagyvonalúságán múlik, hogy mi az, ami Avrilnál marad. Másrészt, szerintem aláírtak mindketten egy olyan megállapodást, ami kiköti, hogy nem hozhatnak nyilvánosságra degradáló/intim információkat egymásról vagy a házasságukról. Na de, gondolom, nem nehéz ezt kijátszani, egy bennfentes, egy ismerős, és máris a sajtó kezében vannak a titkos infók, elindul a pletyka és a lejáratás. Ha viszont jó a kapcsolatod az exeddel, ez elkerülhető. Gondolom.

Idézet
2017.04.22. 18:27
Kiwy

Hmm...  Nem lehet, hogy az egész jópofizás a vagyonmegosztás miatt van?

Idézet
2017.04.22. 15:54
Snooki

Azért nem semmi, hogy Chad házas emberként már egy másik nővel flörtölt, míg Avril a közös jövőjüket/családi fészküket tervezte, intézte (úgy tudom, babát is szeretett volna). Szerintem ezzel hátba támadta Avrilt, és meg is alázta, mivel nyilvánosságra kerültek a fotók, beszámolók a flörtölős esetről. Egyszerűen nem értem miért "jó pofizik" az exférjeivel. Főleg Chaddel, aki millió alkalommal bántotta meg (jegygyűrű hordása, nem hordása).... Az lenne a minimum, hogy távolságot tart tőle. Mivel Avril kezdeményezte a válás, nem hinném, hogy a szerelem miatt ragaszkodna ennyire Chadhez, plusz valószínűleg van annyi önbecsülése, hogy nem fut utána. Valami más lehet a célja...

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 


© 2006-2017 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

**A legújabb magyarországi mémes oldal. Ismerd meg most!Oszd, lájkold!** Nevess, szórakozz, kattints ide! Ne unatkozz!*    *****    Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok