AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben jelent meg. Második lemeze az Under My Skin (2004), amit a poposabb The Best Damn Thing (2007) követett, majd a líraibb Goodbye Lullaby (2009), és a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Jelenleg hatodik stúdió albumán dolgozik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook

Ha szereted Avrilt és tetszik az oldalunk, feliratkozhatsz frissítéseinkre az ÚJ facebook oldalunkra is! ;)

 

 

 
Projects

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit! 2017. pedig egy izgalmas év lesz Avril Lavigne elmondása szerint :)

AL6 Album
Avril már egy ideje az új dalokon dolgozik a stúdióban, a hamarosan megjelenő 6. nagylemezéhez. Az énekesnő 2016. decemberben hivatalosan bejelentette, hogy 2017-ben fog megjelenni az album.
6. Album - 1. kislemez
Avril hamarosan kiadatja az újonnan megjelenő hatodik albumához az első kislemezét, amin már csak az utolsó simításokat végzi. "Warrior" és a "Crush" hastagekkel utal a dalra.

ONE OK ROCK ft. Avril lavigne: LISTEN

2017.01.11-én jelent meg az ONE OK ROCK japán együttes AMBITIONS című albuma. Ezen az albumon hallható az együttes Avril Lavigneval énekelt közös daluk, a "LISTEN". [Dalszöveg]

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

One Ok Rock - Listen ft. Avril Lavigne
DALSZÖVEG

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
http://lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2017

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2018

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
2018.02.24. 11:09
2018.02.23. 10:53
2018.02.22. 17:03
2018.02.20. 17:49
2018.02.19. 11:12
2018.02.17. 22:56
2018.02.17. 21:52
2018.02.15. 11:19
2018.02.12. 12:56
2018.02.04. 07:29
2018.02.02. 17:54
2018.02.01. 20:09
2018.02.01. 16:30
2018.01.31. 17:15
2018.01.25. 17:28
Friss hozzászólások
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek

Avril Lavigne zűrös magánélete

2017.09.29. 13:35, Kiwy

Avril alig hogy megszellőztette, hogy Malibu-ban van - ahol pedig hemzsegnek a paparazzik -, sok képet készítettek róla és régi-új kedveséről Ryan Cabrera-ról.
Úgy tűnik, nem került nagyon padlóra Jonthannal való szakításától, vagy fordítva, ugyanis Ryan-t Johathan-ért hagyta el, és most ismét exével vigasztalódik. Valószínűleg egyik férfihoz sem szerelem fűzi, és nem veszi őket komolyan.

Szerdán, a születésnapjára megszervezett bulin igencsak alulöltözve, egy csipkehálóingben ment el, és hogy a hatás mégordenárébb legyen, hozzá combig érő szárú csizmát húzott. Mintha nem a harmincharmadik születésnapja lenne, hanem az ötvenharmadik...

 photo 44CF10CF00000578-4928690-image-a-62_1506590879407_zpssyu01aoc.jpg   photo 44CF0E5900000578-4928690-image-a-68_1506590964591_zpsfyjo2bgr.jpg  photo 44CEFCA900000578-4928690-image-a-67_1506590962357_zpspa08rytw.jpg  photo 44CF155500000578-4928690-image-m-84_1506591604299_zpscpjjegaq.jpg

Ezt követően másnap a tengerparton ölelkezett Ryan-nel, a pararazzikkal mit sem törődve. Barátság extrákkal.

  photo avril-lavigne-at-a-beach-in-malibu-09-24-2017-0_zpstbytxvgk.jpg   photo avril-lavigne-at-a-beach-in-malibu-09-24-2017-4_zps7uue51zg.jpg  photo 44BDDD8200000578-0-image-a-42_1506450248992_zpsmq0unpid.jpg  photo 44BDE2EE00000578-0-image-a-40_1506449777496_zpsf2weugwv.jpg  photo 44BDE31800000578-0-image-a-41_1506449780913_zpsiweg7qvp.jpg  photo 44BDE18C00000578-0-image-a-45_1506450300412_zpsog6whwfw.jpg
 photo 44BDE5D200000578-4922684-Flower_power_Lavigne_rocked_a_sheer_black_ensemble_with_a_rosebu-a-1_1506456686232_zpsq2gwwh5b.jpg  photo 44BDE05500000578-0-image-a-43_1506450283558_zpsqqnxngap.jpg  photo avril-lavigne-at-a-beach-in-malibu-09-24-2017-8_thumbnail_zpsm8aujwmf.jpg

"best friends" - Instagram megjelölés szerint.

 

 

Ilyen hozzáállással csak a hozzá hasonló férfiakat fogja vonzani, akik szintén kihasználják, nem veszik komlyan és játszmáznak vele.

(és már elnézést, de ez a ribijelmez még rátesz egy lapáttal...)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

 


© 2006-2018 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

Megérkeztek az útvesztõk a Mesetárba! Kukkantsatok be egy kis ceruzakoptatásra - vagy egy jó mesére!    *****    Aktív Friss Ingatlanok Debrecenben lakások, házak, villák, telehelyek széles választéka Aktív Friss Ingatlanok Debrecen    *****    MARGOT ROBBIE MAGYARORSZÁG - ÉRTESÜLJ ELSÕ KÉZBÕL AZ OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕVEL KAPCSOLATOS HÍREKRÕL - MARGOT ROBBIE MO    *****    Újra elindult a Hungarian Super Mario Fan Club! Hírek, cikkek, érdekességek a Super Mario világából.    *****    Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3