Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak. Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.
A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!
LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...
6. Album - 2. kislemez
2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.
6. Album - 3. kislemez
Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.
6. Album - 4. kislemez
"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.
6. Album - 5. kislemez
"It Wan In Me" lesz a következő single.
The Avril lavigne foundation
Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására. [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán. [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.
Hát igen, Avril Lavigne tény, hogy nem az eszéért híres, de néha azért kulturáltabban is kifejezhetné magát. Ő került ugyanis az Inked tetkómagazin júniusi címlapjára, és persze az interjúban összehordott hetet-havat…
„A kedvenc tetkóm a mellkasomon lévő FUCK szó. Ez egyébként a kedvenc szavam is, b… meg.”
„Azért, mert szakítottunk Deryckkel, még simán együtt ünnepeltük a 30. szülinapját. Mondtam is neki, hogy ha csináltat 30 tetkót, akkor én is…2
„Egyszer egy csajszi a seggére kérte az aláírásomat, mert rá akarta tetováltatni a nevem a testére. Gondoltam, jobb, ha összeszedem magam, nem akartam elbaltázni a cuccot. Amúgy láttam már olyan rajongókat is, akik az arcképemet tetováltatták magukra, tök jó!”
„Egy kib. nagy, k. jó tetkót akarok még a karomra. De várok még pár évet, hogy lássam, tényleg akarom-e. Egy név lesz, egy szívben és egy zászlóban. Óriási dolog lesz, na.”
Eh, Avril, kevesebbet kéne szívnod, mi meg azt mondjuk!