AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek

Backstreet Boys Tour with Avril: Wantagh (június 22.)

  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi
  7. My Happy Ending , másik video
  8. I’m With You
  9. Complicated

Véget ért a közös turnéjuk Avrillal a Backstreet Boys-nak. Az utolsó koncert után együtt buliztak. VIDEO: After party a BSB-s Brian-nel:

 

Backstreet Boys Tour with Avril: Campden (június 21.)

  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi
  7. My Happy Ending
  8. I’m With You
  9. Complicated

Backstreet Boys Tour with Avril: Mansfield (június 20.)

  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi
  7. My Happy Ending
  8. I’m With You
  9. Complicated

Meet &greed-en készült fotók:

 photo normal_024416_zps9e3e3903.jpg  photo normal_007891_zpsba996bab.jpg  photo normal_025393_zps2d466692.jpg  photo normal_026380_zps140bb68a.jpg

Backstreet Boys Tour with Avril: Dorien Lake (június 18.)

frissítve!
  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi
  7. My Happy Ending
  8. I’m With You
  9. Complicated

Előző nap pedig Michigan-ben (Detroit) ugyan ezt a szetlistát adta elő (video linkelve!)

  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi
  7. My Happy Ending
  8. I’m With You
  9. Complicated

Backstreet Boys Tour with Avril: Cincinnati (június 15.)

  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi
  7. My Happy Ending
  8. I’m With You
  9. Complicated

Avril egyre jobban van a fellépések során, már bátran bevállal 9 dalt, valamint a koncerteken készült fotók alapján is láthatjuk, hogy remekül érzi magát a bőrében.

 photo 015596_zps5944d388.jpg  photo 017542_zpse225ea49.jpg    photo 026378_zpsd343d020.jpg  photo 0031158_zps3cbfaade.jpg

Backstreet Boys Tour with Avril: Pittsburgh (június 14.)

  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi
  7. My Happy Ending
  8. I’m With You
  9. Ráadás dal: Complicated

M&G képek:

 

Backstreet Boys Tour with Avril: Indianapolis (június 13.)

  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi | 2
  7. My Happy Ending
  8. I’m With You
  9. Complicated

Backstreet Boys Tour with Avril: Chicago (június 11.)

Teljes show

  1. Girlfriend
  2. Here’s To Never Growing Up
  3. When You’re Gone
  4. What the Hell
  5. He Wasn’t
  6. Sk8er Boi
  7. My Happy Ending
  8. I’m With You
  9. Complicated

A koncertelőtt Avril és Chad:

 photo 0021228_zps5865c22f.jpg  photo 0041085_zps097f0425.jpg

Backstreet Boys Tour with Avril: St. Paul USA (június 10.)

  1. Girlfriend
  2. When You’re Gone
  3. What the Hell
  4. He Wasn’t
  5. Sk8er Boi
  6. My Happy Ending
  7. I’m With You
  8. Complicated (Ráadás dal)

Backstreet Boys Tour with Avril: Omaha (június 9.)

  1. Girlfriend
  2. Here’s to Never Growing Up
  3. What the Hell
  4. He Wasn’t
  5. Sk8er Boi
  6. My Happy Ending
  7. I’m With You
  8. Complicated
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK