AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
News / hírek
Archívum - 2010.

Új site

Avril üzente, hogy új oldalt fognak létrehozni, egy fórumot , nekünk, rajongóknak. A munkáltatok június 2-án kezdődnek, emiatt lezárják a fórumot. A felhasználónevek nem vesznek el, ezeket megtartják. Hú, én kiváncsi vagyok, milyen lesz. Tuti, hogy az új album jegyében fog kinézni a fórum, és illeni fog Avril stílusához. Szinte látom a színösszeállítást:) Reméljük ez egy jó jel, talán nem késik majd annyit az a "nyavajás" új album. 

new thinks

Tovább bővítettem Avril Lavigne modult. Már nem emlékszem pontosan, miket is tuningoltam, de elég sokminden volt. Tegnap Avrilról vicces videot krerestem, de nem nagyon találtam. Mind1, egy elég jó vidit találtam (Avie hokizik), nézzétek csak:

Újabb kép

Az Inked magazin tagjával látható Avie.

Avril ciki börtöntetkóra gyúr

Hát igen, Avril Lavigne tény, hogy nem az eszéért híres, de néha azért kulturáltabban is kifejezhetné magát. Ő került ugyanis az Inked tetkómagazin júniusi címlapjára, és persze az interjúban összehordott hetet-havat…

„A kedvenc tetkóm a mellkasomon lévő FUCK szó. Ez egyébként a kedvenc szavam is, b… meg.”

„Azért, mert szakítottunk Deryckkel, még simán együtt ünnepeltük a 30. szülinapját. Mondtam is neki, hogy ha csináltat 30 tetkót, akkor én is…2

„Egyszer egy csajszi a seggére kérte az aláírásomat, mert rá akarta tetováltatni a nevem a testére. Gondoltam, jobb, ha összeszedem magam, nem akartam elbaltázni a cuccot. Amúgy láttam már olyan rajongókat is, akik az arcképemet tetováltatták magukra, tök jó!”

„Egy kib. nagy, k. jó tetkót akarok még a karomra. De várok még pár évet, hogy lássam, tényleg akarom-e. Egy név lesz, egy szívben és egy zászlóban. Óriási dolog lesz, na.”

Eh, Avril, kevesebbet kéne szívnod, mi meg azt mondjuk! :)

 

neon.hu cikke

MAGAZINKÉPEK

Az Inked magazin címoldalára és hasábjaira került Avril a napokban. Tök klassz képek!

friss

Az ikonbázis nyitott egy Fragrances részt, ahol a parfümmel kaopcsolatos avatarokat, ikonokat találjátok.

Avril

Avril új Twitter bejegyzése

"Awesome album release party last night Evan. Haha, good times. Dude, so proud of you. The songs sound great. :)"

Azaz saját fordításban: "Fél éjjel lemezbemutatót tartottunk Evannel. Haha, jó volt. Haver, büszke vagyok rád. A dalok hangzása tökéletes :)"

Top 100 Best Selling Records of the 21st Century

Azaz a top 100 Legjobban értékesített album a XXI. században

A Top 100-as listában vajon hanyadik lett Avril? Hát naná hogy a atop 10-ben benne van! A 8. lett a Let Go, de az UMS 57. helyen landolt. Őt a Beatles, Norah Jones, Eminem, Britney és Santana előzte meg a 10-es listában.

1 Beatles - 1
Apple - 2000 - 31 million copies
2 Norah Jones - Come Away With Me
Blue Note - 2002 - 22 million copies
3 Eminem - The Marshall Mathers LP
Aftermath / Interscope - 2000 - 22 million copies
4 Eminem - The Eminem Show
Aftermath / Interscope - 2002 - 20 million copies
5 Britney Spears - Oops!...I Did It Again
Jive - 2000 - 20 million copies
6 Santana - Supernatural
Arista - 1999 - 19 million copies
7 Linkin Park - Hybrid Theory
Warner Bros. - 2000 - 18 million copies
8 Avril Lavigne - Let Go
Arista - 2002 - 16 million copies
(...)
57 Avril Lavigne - Under My Skin
Arista - 2004 - 9 million copies

PAPARAZZI

Most Los Angelesben kapták lencsevégre Avrilt. Jó, hogy ennyit utazik, múltkor Malibuban volt:) És aranyos mosolygós a képeken.:))

PAPARAZZI

Avril és Brody Malibuban jártak pihenni, nyaralni.

 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77