Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak. Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.
A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!
LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...
6. Album - 2. kislemez
2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.
6. Album - 3. kislemez
Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.
6. Album - 4. kislemez
"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.
6. Album - 5. kislemez
"It Wan In Me" lesz a következő single.
The Avril lavigne foundation
Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására. [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán. [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.
2013 novemberében jelent meg az Avril Lavigne album, ami főleg Ázsiában aratott nagy sikert. Most Hong Kong-ban elnyerte a "minden idők legkelendőbb angol nyelvű albuma" címet. A díjat a RTHK International Pop Poll Awards-on hirdették ki.
Dr. Oz Amerikában olyan, mint nálunk a Dr. Tóth tv-műsor (vagyis inkább fordítva, mert onnan vették az ötletet :) ) Dr. Oz a legutóbbi epizódban a Lyme-kórról beszélt, sőt egy nagyszabású akciót indított újtára.
"Nem is tudtam, hogy Avril is ebben a kórban szenvedett. Most mindenki a Lyme-kórról beszél, nagy figyelmet kapott, és nagy utat fog bejárni."
Dr. Oz segít abban, hogy ez a betegség nagyobb figyelmet kapjon, így twitteren elindította a #LymeDiseaseChallenge-kampányát. Tavaly az Ice Bucket Challenge-őrületet robbantották ki, így a mostani akciót is hasonlóan nagyszabásúnak remélik. A feladat a következő: egy lime citromba kell harapni, ezt videon megörökíteni, és három ismerőst megnevezni, akiknek meg kell csinálniuk a feladatot.
Avril máris retweet-elte a cimkét, köszönetét fejezve ki, és megígérve, hogy megnézi a betegségről szóló adást.
Chad is nyilatkozott Avril betegségével kapcsolatban. Avril férje egy ausztrál rádióműsorban beszélt arról, hogy "nagyon hálás" feleségének, hogy a nyilvánosság elé állt.
"Úgy volt, hogy, a feleségem elém állt, és azt mondta, mostantól nem kell titkolóznunk."
Chadet december óta folyamatosan nyaggatták felesége állapota felől, és ő kurtán csak annyit válaszolhatott, hogy "jobban lesz". Most már elmondhatja, hogy Av állapota sokat javult: "Határozottan egyre jobban van." - mondta a show-ban, hozzátéve, hogy Avril kérésére nem beszélt korábban az állapotáról. A Lyme kórt pedig "alattomos kis b***"-nak titulálta.
Avril új interjút adott a Billboard-nak. Az interjúban mesél jövőbeli terveiről, és hogy végül is pozitívan élte meg az elmúlt - nehéz, embert próbáló - öt hónapot.
Az interjú fordítását a cikk folytatásában olvashatjátok!
Avrilt felkérték, hogy az április végén tartandó Mayday Project keretében egy kerekasztal-beszélgetés során meséljen a Lyme-kórról, és hogy hogyan sikerült leküzdeni ezt a betegséget. Az alapítvány képviselői Avril menedzserét keresték meg a felkéréssel, amire még nem érkezett válasz, így nem tudjuk, hogy nyilvánosan is meg fog-e jelenni az énekesnő Virginiában. Ha elvállalja, ez lesz az első nyilvános megjelenése 2014 szeptembere óta.
Pont április elsején került nyílvánosságra a hír Avril titkozatos betegségéről. Nem áprilisi tréfa, Avril Lyme kórban szenvedett hónapokig, azért nem hallottunk róla hírt!